bezár
 

színház

2021. 04. 17.
A 33. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Kisvárda nyári fesztiválja újra kinyitja kapuit a közönsége előtt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 33. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja Tavaly sem maradt el, a szervezők bíznak benne, hogy idén is megrendezhetik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Ha a körülmények is megengedik, 2021. június 18. és 26. között 3 helyszínen 15 versenyelőadást és 5 versenyen kívüli produkciót láthatunk a határon túli magyar színházakból.

Meghívást nyert a versenybe többek között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Szedjetek szét című előadása, Mezei Kinga rendezésében; a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Nórája, Botond Nagy rendezésben; és a Nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, Gianina Cărbunariu: A tigris című előadása, amelyet Tóth Tünde állított színpadra. A nagy hagyományokkal bíró, immár 33. határon túli seregszemlén Arad, Beregszász, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Székelyudvarhely és Zenta is képviseli magát. A versenyprogramot idén is Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója állította össze. A versenyelőadásokat minden nap egy szakmai beszélgetés keretében vesézik ki egy moderátor irányításával. A beszélgetésen részt vesznek az alkotók is, valamint a zsűri tagjai, a közönség soraiból pedig bárki számára nyitott, akit érdekel a színházművészet.

Nem maradhatnak el a szórakoztató kísérő előadások sem. A kisvárdai és környékbeli közönség kedvenc helyszínén, a szabadtéri Bagolyvárban idén 6 produkciót nézhetnek meg, köztük a kisvárdai születésű Nagy Sándor rendezésében Peter Shaffer: Rövidzárlat című fekete komédiáját. A megnyitó ünnepségen Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony népszínművéből készült előadást láthatjuk Vidnyánszky Attila rendezésében. A fesztivál Kiss Csaba Tajtékos dalok - Boris Vian-revüjével és az ünnepélyes díjátadással zárul.

A tigris
Fotó: Vigh László Miklós (Tigris című előadás) 

Tigris trailer: https://www.youtube.com/watch?v=72aQMIzvBgQ
Amikor telihold ragyog a turkáló felett trailer: https://vimeo.com/466113083

Teljes program a  honlapon és a Facebookon:
www.kisvarda.szinhaz.hu/fesztivál
https://www.facebook.com/events/907706746440624

Kövessék a fesztivál Facebook oldalát is, ahol részletesen is olvashatnak a programokról, a szervezés menetéről és bepillantást nyerhet a közönség a kulisszák mögé is.

A fesztivál támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda város Önkormányzata. Médiatámogató: Friss FM Rádió, Kisvárda

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés