A koncertprogramok ma elfogadott műsorszerkesztési elvei a 20. század második felében alakultak ki, korábban szabadabb műsortervezési logika érvényesült. Szokás volt többtételes művekből egy-két tételt megszólaltatni, vagy egy többtételes mű közepébe ékelni egy másik kompozíció részleteit, hogy aztán az előbbi mű úgy folytatódjék, mintha mi sem történt volna. Beethoven korában izgalmas „kompozíciók” alakultak ki így. Wagner és Elgar zenéjét egymásba ékelve ez az est a hajdani gyakorlatot eleveníti fel.

Wagner megkerülhetetlen volt a múlt századforduló nagyjai, Debussy, Mahler, Richard Strauss és kortársaik, így Elgar számára is, a wagneri életművön belül pedig a Trisztán és Izolda képviselte az örökség legtöményebb részét: ez volt az „ősmodern” mű, mely befolyásolta az elkövetkező évtizedek zenei útkeresését. Két részletét, az I. és a III. felvonás előjátékát izgalmas lesz felváltva hallani Elgar egyik fő műve, a sokáig mellőzött, s csak Jacqueline du Pré felvételével a köztudatba robbant Csellóverseny tételeivel. A Nemzeti Filharmonikusok német vendége, Sebastian Lang-Lessing a Hamburgi Állami Operában kezdte, majd a berlini Deutsche Operben folytatta pályáját, később a Tasmán Szimfonikusok és a San Antonio Symphony élén állt. A harmincöt esztendős Várdai István a világ egyik legjelentősebb csellóművésze, a bécsi zeneakadémia tanára. A koncert első részében – Schumann drámai Manfréd-nyitánya után – Várdai Dvořák két rövidebb, a szerző Csellóversenyéhez képest mindenképp ritkábban hallható zenekarkíséretes csellóművét szólaltatja meg.

Az előadás díjmentesen megtekinthető a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján. A teljes műsor itt érhető el.

Négyzetes kép a leadben: mupa.hu