bezár
 

zene

2021. 06. 01.
A NFZ júliusi hangversenysorozata Martonvásáron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beethovennel a szabadban címmel július három hétvégéjén adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok a Fejér megyei Martonvásáron.

A zenekar és az énekkar előadásában szombat esténként újra felcsendülnek a német zeneszerző művei, mint ahogy ez éveken keresztül megszokott volt. Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója szerint: "páratlan időszakon vagyunk túl, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén Beethoven szimfóniái közül a legdrámaibbakat mutatjuk be, amelyek szó szerint és átvitt értelemben is páratlanok".

prae.hu

A martonvásári Brunszvik-kastély kertjében július 3-án Beethoven I. és III. (Eroica) szimfóniája szólal meg. Az est folyamán Farkas Róbert, a 2011-es Lovro von Matacic Karmesterverseny 3. díjasa vezényel.

A második esten, július 10-én Beethoven V. szimfóniája csendül fel elsőként, majd a VII. szimfónia következik Madaras Gergely, az Orchestre Philharmonique Royal de Liege zeneigazgatója vezényletével.

A martonvásári estek zárásaként, július 17-én Beethoven István király-nyitányát szólaltatják meg a filharmonikusok, amit a IX. szimfónia, a zeneszerző utolsó befejezett szimfóniája követ. Az est folyamán közreműködik Somos Csaba vezetésével a Nemzeti Énekkar, továbbá Sümegi Eszter, Schöck Atala, Cser Krisztián és Szappanos Tibor. Vezényel Vajda Gergely.

Jegyeket keddtől lehet vásárolni kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők és védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkező 18 éven aluliak számára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Christian Ditter: Momo
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés