bezár
 

zene

2021. 06. 09.
A klasszikus zene világsztárjai Pécsett
A Filharmónia Magyarország 2021/2022-es bérleteinek kínálatában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A klasszikus zene világsztárjai Pécsett A komolyzene nemzetközi élvonalába tartozó művészek tolmácsolásában csendülnek fel hangversenyek a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. (Filharmónia) két bérletének kínálatában idén és jövőre Pécsen - jelentette be Szamosi Szabolcs, az intézmény ügyvezető igazgatója.

A Filharmónia nyári programjait és a 2021/2022-es bérleteinek kínálatát bemutató eseményen az ügyvezető elmondta, hogy a hagyományos Mesterbérlet öt koncertje mellett az évad során új, önálló bérlettel is jelentkezik az intézmény Régi mesterek címmel, amely további öt koncertet tartalmaz. Mindkét sorozat előadásai a pécsi Kodály Központban tekinthetők majd meg, utóbbi előadássorozaton a magyar régizene-játszás ikonikus nagymestere, Vashegyi György és három évtizedes múltra visszatekintő együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, valamint az idén negyvenéves Capella Savaria áll színpadra.     

A közönség által már jól ismert Mesterbérlet olyan világhírű hazai és külföldi zenekarokkal, művészekkel örvendezteti meg a zeneszeretőket, mint Marek Janowski és Michel Tabachnik karmesterek, míg a rendkívül népszerű dirigens, Takács-Nagy Gábor két külföldi zenekarát is vezényli Pécsen, így az angol Manchester Camerata és a svájci Verbier Fesztivál Kamarazenekara is fellép a baranyai megyeszékhelyen.

A hangversenyek szólistái között lesz az egyik legnagyobb Mozart-zongoristaként számon tartott Maria Joao Pires, a kiváló német csellista, Daniel Müller-Schott, Francesco Piemontesi zongoraművész, Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész és Keller András hegedűművész, de a magyarországi zenei élet két kiemelkedő formációja, a Concerto Budapest és a Budapesti Fesztiválzenekar is hangversenyt ad az évad során.    

A Régi mesterek néven idén először induló bérletsorozat kínálatában egy sokak által kedvelt korszak zeneszerzőinek művei csendülnek fel, így a barokk kor olyan komponistáinak alkotásait tolmácsolják Pécsen, mint Bach, Händel vagy Telemann. A hangversenyek Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus és a Capella Savaria közreműködésével szólalnak meg több száz éves, különleges hangszereken és olyan előadásmódban, ahogy a nagy zeneszerzők műveiket megálmodták.     

A két bérlet kínálata mellett Szamosi Szabolcs szólt a Filharmónia nyári produkcióiról is, kiemelve, hogy az júniustól augusztusig a Püspökvári Zenés Estéken és szeptemberben a Zeneszüret Fesztivál rendezvényein Pécsen, míg az augusztus 7-i Orgonák Éjszakája eseményein, valamint az Orgonapont nyáresti orgonakoncertjein az ország számos pontján részt vehet majd a közönség. A Filharmónia koncertkínálatáról, programjairól az intézmény honlapján olvashatók bővebb információk.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés