bezár
 

zene

2021. 07. 01.
Több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar Újból közönség előtt játszik pénteken a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Müpa Trumpetissimo - Trombitagála koncertjén, emellett a nyáron több fesztiválon is fellépnek.

A nyári fesztiválszereplések első helyszíne Kékkút. Augusztus 5-én a templomkertben adnak koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei, Király-Domány Bernadett és Jobbágy Boglárka (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa) és Bali Gabriella (cselló).

prae.hu

Augusztus 17-én a Kaposfesten is találkozhat a közönség a zenekarral. Az esti hangverseny mellett délután gyerekprogram is várja a rendezvényre látogatókat, ahol a Mesélő hangjegyek rajzpályázat nyerteseinek a munkái lesznek megtekinthetők. Az esti koncert három szólistája Eldbjorg Hemsing (hegedű), Amihai Grosz (brácsa) és Ránki Fülöp (zongora) lesz.

Augusztus 22-én a Zempléni Fesztivál zárókoncertjére újra trombitaszóval várják a közönséget. A zenekar, mint egykori alapító minden évben kiemelt vendége a programsorozatnak, most a Trumpetissimo-gála ünnepi műsorával köszönti az idén harmincéves fesztivált.

A pénteki koncert a Müpából és az augusztus 17-i kaposvári fellépés online is elérhető lesz a közösségimédia-felületeken. A nyári szezonra való ráhangolódást segíthetik a zenekar májusban zárult évadjának előadásai, amelyek július 30-ig még teljes hosszukban megtekinthetők az együttes hivatalos YouTube csatornáján.

"A jövőben is szeretnénk innovatív projekteken dolgozni és a művészi élményt a meglepetések erejével fokozni. Hamarosan bemutatjuk közönségünknek az új évad erre a vezérgondolatra épülő terveit" - mondta Tfirst Péter, a zenekar koncertmestere.

További információk a Liszt Ferenc Kamarazenekar honlapján

Kép forrása: Liszt Ferenc Kamarazenekar

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés