bezár
 

film

2021. 07. 15.
Nagyon jól fogadta a magyar versenyfilmet a közönség a cannes-i díszbemutatón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyon jól fogadta a magyar versenyfilmet a közönség a cannes-i díszbemutatón Hosszan tartó tapssal jutalmazta a szerdai esti díszbemutatón Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét a 74. cannes-i filmfesztivál közönsége.

A cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében telt ház előtt mutatták be a hivatalos versenyprogram magyar alkotását, amely 23 művel verseng az Arany Pálmáért.

A cannes-i fesztivál hagyományainak megfelelően a világpremier előtt A feleségem története alkotói fotósok sorfala előtt vonultak fel a vörös szőnyegen, ahol Pierre Lescure, a fesztivál elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató köszöntötte őket. A teremben a már helyüket elfoglaló nézők állva köszöntötték Enyedi Ildikót és filmje külföldi színészeit, többek között a holland Gijs Nabert, a francia Louis Garrelt, az olasz Sergio Rubinit és a svájci Luna Wedlert, valamint a magyar stábot. A film francia női főszereplője, Léa Seydoux azonban nem tudott részt venni a díszbemutatón, miután a közelmúltban koronavírussal diagnosztizálták, s bár tünetmentes, a második negatív tesztjéig karanténban van Párizsban.

A feszült figyelemben zajló vetítés végén a nézők több mint öt percig állva, tapsolva köszöntötték az alkotókat, akik szintén felállva hálálták meg a meleg fogadtatást. Enyedi Ildikó könnyeivel küszködve, meghatottan mondott köszönetet a színészeknek és mindazoknak, akik a filmben dolgoztak, valamint a fesztiválnak, amely meghívta az alkotást. "Nagyon-nagyon meg akartunk csinálni ezt a filmet, a teljes szívünket beleraktuk. És most útjára indul" - tette hozzá.

Enyedi Ildikó pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol legelső filmje, Az én XX. századom - amelyet az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be - 1989-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát. A versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendezőnő.

Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség szombaton lesz Cannes-ban.

A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, csaknem háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű film Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt A feleségem története című regényének adaptációja.

A Budapesten, Fóton, Hamburgban és Máltán forgatott alkotásban Störr kapitányt Gijs Naber holland színész alakítja, feleségét, Lizzyt pedig Léa Seydoux francia színésznő. A többi szerepben Louis Garrel, Josef Hader, Ulrich Matthes, Udo Samel, Jasmine Trinca és Luna Wedler, a magyar színészek közül pedig Funtek Sándor, Rujder Vivien és Hajduk Károly látható.

A magyar Inforg-M&M Film - Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András -, a német Komplizen Film (Jonas Dornbach), az olasz Palosanto Film (Flaminio Zadra) és a francia Pyramide Productions (Stéphane Parthenay) koprodukciójában készült alkotás forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A feleségem története gyártását a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forinttal támogatta, az alkotás a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült.

A feleségem története a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

Kép forrása: 444.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bakony Alexa: Tobi színei
Interjú Menyhei Szabolcs visual effects artisttal a sikerhez vezető eltökéltségről, tanulni vágyásról és tudatos karrierépítésről
Steve Lightfoot: Ne higgy a szemének!
A nemzetközi versenyprogram filmjei a 9. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő
Beszélgetés Kutasy Mercédesz műfordítóval
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében
art&design

Játszd újra! Játszd újra!
Molnár Judit Lilla: Tervezett véletlen című tárlata a Budapest Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés