bezár
 

zene

2021. 08. 15.
Török alapon nyugvó fúziók: Nasip Kısmet koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Török alapon nyugvó fúziók: Nasip Kısmet koncert Nasip Kısmet koncert lesz augusztus 27-én, pénteken az Opus Jazz Clubban – olvasható a Budapest Music Center honlapján.

A „szerencsés együttállás” kifejezés nemcsak a lehető legközelebbi magyar megfelelője a Nasip Kısmet török zenekarnévnek, de tökéletesen leírja ennek a nemzetközi zenekarnak a több műfajban gyökerező, mégis autentikus zenéjét. Azt, ahogyan a népzenei dallamok váratlan akkordmeneteken keresztül pszichedelikus kitörésekbe torkollanak, hogy aztán lágy, jazz-fúziós fuvallatok által jöjjön megkönnyebbülés. A Nasip Kısmet ötlete a török születésű, 2010 óta Budapesten élő zenész, Arif Erdem Ocak fejéből pattant ki, aki a török zenei színtér jól ismert muzsikusa. A zenekar korokon átívelő hangzásvilága eddig soha nem hallott történeteket mesél a szívről és lélekről. A török zene mélyre nyúló történeti gyökerei itt a gitár és a ritmusszekció intenzív jelenlétében köszönnek vissza, összenőve a szaxofon és a billentyűs hangszerek friss hajtásaival, amelyek így különös gyümölcsöt hoznak. A hangok között szinte tapinthatóvá válnak az idő barázdái, amelyek a pszichedelikus transzcendencia mámorító rezgéseit generálják.

Közreműködik:

Arif Erdem Ocak – gitár, ének

Mester Dániel – szaxofon, klarinét

Szegő Dávid - dob

Eged Márton – basszusgitár

Smuk Tomi – ütőhangszerek

Derya Ocak – vokál

Kép: Facebook.com/nasipkismetband

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés