bezár
 

zene

2021. 08. 15.
Pearls of Swing
Koncert a Fesztivál Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pearls of Swing Augusztus 27-én a swing dívái (Bolba Éva, Micheller Myrtill, Munkácsy Eszter, Pocsai Kriszta) és a BJC Big Band áll színpadra a Fesztivál Színházban – olvasható a MÜPA honlapján.

A kapuit újra megnyitó Müpa rögtön egy új fesztivállal kedveskedik a jazzrajongók számára. A tizenöt éven át sikeresen működő New Orleans Swingfesztivál 2021-től JazzTime néven, a jazz hagyományos értékei iránt továbbra is elkötelezve, de szélesebb stílusválasztékkal jelentkezik. Fülnek és szemnek is gyönyörködtető, a lélek számára felemelő előadást élvezhet a publikum a big band irodalom hölgyeket előtérbe állító műsorával.

A színpadra álló négy énekesnő a swing hazai képviselőinek legjobbjai. Micheller Myrtill többször lenyűgözte már a Müpa és más koncerthelyszínek közönségét Voice & Guitar nevű duójával, Swinguistique kombójával, big bandek, sőt szimfonikus zenekarok szólistájaként. Hibátlan angol és francia szövegmondásáról is ismert. Pocsai Kriszta régóta az egyik legkeresettebb jazzénekesnő. Éveken át volt a Magyar Rádió jazzműsorainak vezetője, készített lemezt Szakcsi Lakatos Bélával, állandó tagja a SoLaTi együttesnek, vendége a Bágyi Balázs New Quartetnek, illetve az Elek István Quartetnek, és immár saját kvartettet is vezet. Bolba Éva elmaradhatatlan szereplője a hazai tradicionális jazzfesztiváloknak, a Hot Jazz Band állandó meghívott énekesnője, koncertezett és közös lemezfelvételt is jegyez a Budapest Jazz Orchestrával. Munkácsy Eszter a Shure Montreux Jazz Voice Competition döntőse, aki a 2018-as Jazz Showcase közönségét a Vintage Dolls formáció tagjaként hódította meg.

A BJC Big Band, a Budapest Jazz Club házi nagyzenekara a hazai jazzpaletta legkiválóbb muzsikusaiból alakult. 2019-ben Gunhild Carling multiinstrumentalista, énekes, sztepptáncos és egyszemélyes zenekar mögött sziporkáztak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Trombitán, harsonán közreműködik és házigazda: Szalóky Béla. 

Kép: www.bjc.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

A Mirrén titkának könyvbemutatója
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021
Helga Flatland: Egy modern család című regényének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés