bezár
 

színház

2021. 09. 02.
A Thália Színház az új évadban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Thália Színház az új évadban Két nagyszabású produkcióval és három kamaradarabbal is készül a Thália Színház a 2021/22-es évadára, amely szeptember 11-én a Lövések a Broadwayn című musical magyarországi bemutatójával kezdődik.

A Woody Allen legendás filmjéből készült Broadway-musical Béres Attila rendezésében lesz látható. Az előadásban a véreskezű New York-i maffiafőnököt Szabó Győző, első számú gengszterét Ember Márk, a nagy múltú primadonnát Szinetár Dóra, a törekvő drámaírót Hevesi László játssza. További szerepekben Mórocz Adrienn, Mentes Júlia Virginia, Szervét Tibor, Nagy Viktor, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Hunyadkürti István és Ikotics Milán lesz látható.

Szkéné színház

Mint Kelemen József főrendező az évadot ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a 2021/22-es évadban a Thália Télikertben három bemutató várható. Október 1-jén lesz Patrick Marber kortárs drámája, a Közelebb premierje Gubás Gabi, Tóth Eszter, Mózes András és Zayzon Zsolt szereplésével. A szerelmi négyszög történetének rendezője Horváth Csaba.

David Mamet Egy jobb világ című kétszereplős művét - új fordításban - Valló Péter állítja színpadra október 29-én Zayzon Zsolttal és Mentes Júlia Virginiával. Végül 2022. április 2-án az Augusztus Oklahomában szerzőjétől egy fekete komédiát mutatnak be. Tracy Letts Killer Joe című Broadway-sikerét - amely szintén magyarországi bemutató lesz - Nagy Viktor, Szabó Erika, Mórocz Adrienn és Szabó Győző szereplésével Mózes András rendezi.

A Nagyszínpadon 2022. február 19-én mutatják be a Mischief Theatre produkcióját, Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields Komédia egy bankrablásról című replika előadását Kelemen József rendezésében. A hazánkban szintén először látható előadás szereplői Ember Márk, Csőre Gábor, Mózes András, Vida Péter, Udvarias Anna, Mentes Júlia Virginia, Hevesi László és Tamási Zoltán.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a társulattól távozott Schell Judit, aki 2021 szeptemberével a színház művészeti vezetői posztjáról is lemondott, valamint Pindroch Csaba - aki két előadásban vendégművészként továbbra is látható lesz - és Szinetár Dóra, aki szerepei megtartásával szintén mint vendégművész folytatja a munkát a színházban. Idén szeptembertől Domokos László a Thália Színház társulatának tagja lesz.

Kálomista Gábor ügyvezető a sajtótájékoztatón elmondta: mindent megtettek, hogy a színház a koronavírus-járvány időszakát túlélje, senkit nem kellett elküldeni, kényszerszabadságolni, a színház tartalékainak köszönhetően mindenki megkaphatta teljes fizetését. Emlékeztetett arra, hogy Schell Judittal alapítottak egy Színházi Szolidaritási Alapot, amellyel a reménytelen helyzetbe került kollégáikon segítettek. Ehhez a Thália Színház saját forrásaiból 70 millió forintot csoportosított át, és további támogatók bevonásával mintegy 800 embert tudtak támogatni. Hozzátette, hogy a színház összes dolgozóját beoltották, így egymásra vigyázva tudnak dolgozni.

A négyzetes kép forrása: thalia.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés