bezár
 

art&design

2009. 07. 13.
Különleges olimpiai fáklya került a szegedi múzeumba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges olimpiai ereklyével bővült a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye: az 1936-os berlini játékokra készült fém fáklyával vitték magyar sportolók az olimpiai lángot az országhatártól Szegeden át Kecskemétig.

prae.hu

A XI. Olimpiai Játékok lángját szállító fáklya a német Krupp Művek gyárában készült - közölte Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense az MTI-vel
    
Az újkori olimpiák közül a berlini volt az első, amelyen felelevenítették az olimpiai láng hordozásának ókori szokását. Az ősi Olümpia romjai között a nap tüzével gyújtott fáklyát háromezer sportoló futva, egymást váltva vitte a berlini játékok megnyitójára.
    
A XI. nyári játékok másik különlegessége, hogy ezt az olimpiát közvetítette először a televízió. Az emberek annyira nem voltak hozzászokva a kamerák látványához, hogy komoly riadalom támadt a játékok megnyitóján: ágyúnak hitték ugyanis a kameraállványokat.
    
Magyar szempontból fontos újdonság, hogy ekkor nyert először aranyérmet magyar nő, sőt, rögtön kettőt is: tőrvívásban és magasugrásban is. Továbbá 1936-ban szerepelt első ízben a kajak-kenu és a kézilabda sportága, amelyekben a magyar sportolók ma a világ élvonalába tartoznak. A berlini olimpián a magyar csapat összesen 16 érmet szerzett.
    
A Móra-múzeum tulajdonába került fáklyával összesen száztizennégy magyar atléta vitte az olimpiai lángot az országhatártól Kecskemétig. A fáklyára gravírozott olimpiai öt karikát a német birodalmi sas tartja, mely alatt az „Olimpiai fáklya- váltófutás - Berlin, 1936” felirat szerepel. Fogóján a láng útvonala és a városok is láthatók - így megismerhető a teljes útvonal a görögországi Olümpiától Athénon, Belgrádon, Budapesten és Prágán keresztül egészen Berlinig.
    
A különleges fáklya a Fekete házban, a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyén tekinthető meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés