bezár
 

színház

2021. 09. 21.
Várja a közönséget a 12. Szín-tár Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Várja a közönséget a 12. Szín-tár Fesztivál Hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be keddtől hat napon át Kecskeméten.

Cseke Péter hangsúlyozta: újszerű rendezéseket, izgalmas dramaturgiai megoldásokat és kitűnő színészi játékot láthat a közönség a színművészeti egyetemek találkozóján, a SZÍN-TÁR-on.

Mint mondta, egy nagy klasszikust, Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját választotta színészmesterség-vizsgaelőadásának a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész osztálya. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves mesterszakos színészosztálya pedig Bertolt Brecht egyik legismertebb drámájával, A kaukázusi krétakörrel érkezik. Két világhírű musicalből készült keresztmetszettel vizsgázott a tavalyi év végén a budapesti Thália Tanoda Színművészeti Akadémia musical osztálya. Az Apácák és a Hair zanzásított változata remek lehetőséget biztosít a fiatal, tehetséges növendékek számára, hogy megmutathassák kimagasló ének-, illetve tánctudásukat - emelte ki az igazgató.

Mindhárom előadásnak a Kelemen László Kamaraszínház ad otthont, a Ruszt József Stúdiószínházban pedig négy előadást láthatnak az érdeklődők a 12. SZÍN-TÁR keretében.

A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának elsőéves mesterszakos hallgatói a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült előadást hozzák el Kecskemétre, míg a Pesti Magyar Színiakadémia Mohácsi István Francia rúdugrás című párkapcsolati komédiájával érkezik.

A magyar származású francia írónő, Yasmina Reza Az öldöklés istene című világhírű tragikomédiáját választották vizsgaelőadásuknak az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színészhallgatói. Előadásukat követően a találkozót a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színművész osztályának Lövészárok-dalok című produkciója zárja, amelyben az elénekelt történeteket első világháborús katonanóták, kuplék és versek egészítik ki - tette hozzá Cseke Péter.

A seregszemlén a legjobb előadást a Magyar Művészeti Akadémia díjával ismerik el.

Négyzetes kép forrása: facebook.com/Szín-Tár-Fesztivál

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés