bezár
 

színház

2021. 09. 28.
Fux Feszt Nagyváradon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fux Feszt Nagyváradon Nagyváradon ötödik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház és az intézményhez tartozó Lilliput Társulat a Fux Feszt - Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, amely az idén javarészt az erdélyi bábszínházakra fókuszál - közölte hétfőn a szervező teátrum. A társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozót, október 6. és 10. között tartják.

Az eseményen az erdélyi bábszínházak előadásai mellett, a debreceni Vojtina Bábszínház is vendégszerepel. A seregszemlén könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás, valamint az Arcadia Társulattal közös bábos felvonulás is várja a közönséget a zárónapon.

Az idén négy erdélyi magyar bábtársulat tud részt venni a találkozón, így jelen lesz a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely, valamint a házigazda Lilliput Társulat. Mindezen felül a főiskolás hallgatók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai néhány rövidebb etűddel vesznek részt a fesztiválon.

Az V. Fux Feszt keretében mutatják be Biró Árpád Levente Mesék a paraván mögül című tanulmánykötetét, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból összeállított 70 év báb című kiállítást.

A négyzetes kép forrása: www.szigligeti.ro

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról

Más művészeti ágakról

A Bolygó Bogozó negyedik beszélgetéséről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés