bezár
 

zene

2021. 10. 09.
Zsidó Művészeti Napok október közepétől Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zsidó Művészeti Napok október közepétől Budapesten Október közepétől december végéig különleges előadásokkal és egyedi felállású zenei formációkkal várja a közönséget a Zsidó Művészeti Napok programsorozata több budapesti helyszínen, köztük a MOM Kulturális Központban és a Frankel Zsinagógában.

Vadas Vera, a Zsidó Művészeti Napok igazgatója a rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: 2016-ban rendezték meg először a programsorozatot, amely az idén - a világjárvány miatt több halasztás után - rendhagyó módon októbertől decemberig valósul meg. Hozzátette: fel vannak készülve arra is, hogy akár online valósítsák meg a programokat.

Mint elhangzott, a ZsiMü elsődleges feladata, hogy életben tartsa és népszerűsítse a zsidó kultúrát, megmutassa sokszínűségét.

Az első program október 17-én a Budapest Bár koncertje lesz a MOMkultban, ahol a 11 énekessel fellépő zenekar vendége Grecsó Krisztián író lesz.

November 27-én a Karády Katalinról szóló Ópiumkeringőt tűzi műsorára a ZsiMü szintén a MOMkultban. A legendás dalok Fekete-Kovács Kornél vezetésével, a Modern Art Orchestra kíséretében hallhatók. Az énekesnőt Pataki Szilvia színésznő formája meg, aki elmondta: egy színházi előadás, egy dzsesszkoncert és egy film elegye az előadás, amelyben 13 dal hangzik el. A produkciót Lengyel Ferenc írta és rendezte.

Hanuka első napján, november 28-án délelőtt családi esemény várja a gyerekeket és szüleiket a Frankel Zsinagógában. Bíró Eszter és zenekara hanukai dalokat szólaltat meg gyerekek fellépésével.

December 2-án klasszikus zenei program, az Aranykor című hangverseny várja a közönséget a Zeneakadémián. Az est főszereplője két nemzetközi hírű művész, Korcsolán Orsolya hegedűművész és Bonnyai Apolka zongoraművész, akik Goldmark Károly, Erich Korngold és Liszt Ferenc műveiből adnak elő.

Mácsai Pál színművész, aki rendszeres fellépője a Zsidó Művészeti Napoknak, december 8-án a Befogad és kitaszít a világ című Villon-estet mutatja be Huzella Péterrel a MOMkultban. A műsor sok fordítást használ: József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Mészöly Dezső és Vas István szövegei mellett Faludy György átiratai is hallhatók lesznek az esten, amelyen Mácsai Pál énekel és gitározik is.

December 9-én Kováts Kriszta énekesnő Biblia-Show című lemezbemutató koncertjét is a MOMkultban láthatja a közönség. A lemezen 16 dal kapott helyet, amelyek témái között van Noé bárkája, a bábeli torony, a fáraó álma és a betlehemi csillag története. A dalszövegíró Fábri Péter, Kováts Kriszta állandó alkotótársa, a zene Wolf Péter munkája.

December 22-én a MOMkultban Horgas Eszter fuvolaművész új koncertjének bemutatója lesz, amelynek címe IMAGINE - fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot. Többek között Freddie Mercury, John Lennon, Paul Simon, Gershwin, a Doors, Madonna és Zaz világába pillanthat be a közönség a Class Jazz Band kíséretével. Az est másik szólistája Falusi Mariann énekesnő, a játékmester pedig Kálloy Molnár Péter színművész.

HanukAkusztik! címmel december 26-án a Cotton Club Singers unplugged koncertje hallható a MOMkultban.

A programsorozatot december 27-én Náray Erika és művészbarátai, Peller Anna és Peller Károly, Időutazás - dalok és sztorik az Oscar-díj történetéből című estje zárja.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a ZsiMü keretében egy kiállítás is látható lesz. A CITYarts Pieces for Peace (Hungarian Pieces) és az Igazgyögy Alapítvány tárlatának megnyitóját november 29-én tartják a Mazel Tov Kultúrtérben, ahol gyerekrajzokat mutatnak be, amelyek témája a béke. Az eseményhez kapcsolódva a megnyitó napján emléktáblát helyeznek el a Mazel Tov Éttermet határoló támfalra, amely 1944. november 29-től 1945. január 18-ig a pesti gettó része volt. Mint elhangzott, a tábla elhelyezésével emlékeztetik az utókort a XX. század tragédiájára, a pesti gettóba kényszerített zsidóság embertelen sorsára.

A programokról további információ a www.zsidomuveszetinapok.hu oldalon található.

Négyzetes kép forrása: www.facebook.com/zsidomuveszetinapok

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés