bezár
 

színház

2021. 10. 15.
Budapesten temetik el Bródy Vera bábtervezőt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapesten temetik el Bródy Vera bábtervezőt Budapesten helyezik végső nyugalomra a január 5-én, kilencvenhat éves korában Párizsban elhunyt Bródy Vera Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas báb- és díszlettervezőt - közölte az MTI-vel szerdán a Budapest Bábszínház.

A bábtervezőtől október 20-án, 11 órakor búcsúznak Budapesten, a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában. A hamvakat szülei sírjában helyezik végső nyugalomra - áll a közleményben.

Szkéné színház

Bródy Vera figurái az Állami Bábszínház előadásainak és a Magyar Televízió bábfilmjeinek köszönhetően nemzedékek ízlését, vizuális kultúráját határozták meg. Kezei közül olyan ismert bábfigurák kerültek ki, mint Misi mókus, Mazsola, a Futrinka utca egyes lakói vagy a Diótörő szereplői.  

Francia férjével 1968 óta élt Párizsban, ahol grafikákat, bábokat, könyvillusztrációkat készített és bábiskolában tanított.

Munkásságát, művészetét 1959-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1967-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Négyzetes kép forrása: https://www.facebook.com/budapestbabszinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés