bezár
 

építészet

2021. 11. 05.
Nemzetközi díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete Megnyerte a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) Németországban megrendezett világbajnokságát a Budavári Palotanegyedben nemrég újjászületett Lovarda eredeti formájában újraalkotott, vörös és zöld angol palával fedett tetőszerkezete - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Várkapitányság.

Marburgban rendezték meg a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség világbajnokságát, amelyen négy kategóriában - homlokzat, magastető, lapostető és fémtető - 11 országból 80 pályaművet értékeltek - olvasható a közleményben, amely szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda kontyolt manzárd-nyeregtetőjével a fémtetők kategóriájában szállt versenybe, és hozta el végül a legjobbnak járó elismerést.

A Hauszmann Alajos tervezte épület újjáépítését a Várkapitányság irányította, a vezető tervező Potzner Ferenc, a kivitelező a West Hungária Bau volt, a tetőmunkákat pedig a HOREX Kft. végezte. A közlemény emlékeztet arra, hogy az IFD egy világméretű szakmai szervezet, amely 22 ország 15 ezer tetőfedő cégét foglalja magában. A szövetség 1988 óta rendez tetőfedő világbajnokságot, amelyen Magyarország rendszeresen képviselteti magát.

Az IFD Awardon idén az európai országok mellett az Egyesült Államok és Kína is képviseltette magát, így nagyon erős mezőnyben indultak a magyar épületek. A világbajnoki magyar győzelem azért is kiemelkedő, mert hosszú évek óta nem volt erre példa ezen a versenyen - hangsúlyozza a Várkapitányság.

Mint a közlemény felidézi, az eredeti Királyi Lovarda 1901-től csaknem fél évszázadon át volt a Budavári Palota dísze, a második világháború pusztításai azonban ezt az épületet sem kímélték, és bár a háborús sérülések ellenére megmenthető lett volna, ideológiai okokból a kommunista hatalom 1950-ben teljesen lebontotta. Az újjászületett Lovardát és közvetlen környezetét, a Stöckl lépcsőt és a Csikós udvar határidő előtt elkészült részeit szeptember közepén adta át a közönségnek a Várkapitányság. Ez a történelmi tér egy évtizedek óta megszűnt, ám rendkívül fontos közlekedési tengelyt nyitott újra a Budavári Palotanegyed Tabán felőli oldalán - emeli ki a közlemény.

A ma már multifunkcionális rendezvénytérként működő Lovarda újjáépítése során elsődleges szempont volt, hogy az alkotók a lehető legpontosabban, az eredetivel megegyezően kövessék az eredeti terveket. A 30 méter magas épület csúcsdíszekkel, kupolákkal és ablakokkal díszített, palafedéses bádog tetőszerkezetét a tervezésben és megvalósításban részt vevő szakemberek korhű anyagokból alkották újra. A tetőre ugyanaz a zöld és vörös angol természetes pala került, amellyel egykoron az egész Királyi Palotát is fedték - áll a Várkapitányság közleményében.

Négyzetes kép forrása: Soós Lajos / MTI

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kiállítótér egy erődben Kiállítótér egy erődben
Egy látogatásra érdemes új célpont
építészet

Átadták a 17. Média Építészeti Díjait  Átadták a 17. Média Építészeti Díjait 
Így telt a MÉD gálaestje 
építészet

A stílusos otthon A stílusos otthon
Fanny és Alexander – Gondolatok a filmbéli Ekdahl-lakásról

Más művészeti ágakról

gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal
színház

Három magányos szív Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés