bezár
 

film

2021. 11. 11.
Idén már háromnapos lesz a Magyar Speciális Független Filmszemle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén már háromnapos lesz a Magyar Speciális Független Filmszemle Idén már három napon át, szeptember 16. és 18. között rendezik meg a budapesti Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karon a Magyar Speciális Független Filmszemlét, amelyen fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint független filmesek és diákok alkotásai mutatkoznak be.

A speciális filmszemle több mint 12 éves múltra tekint vissza - hangsúlyozta Fábián Gábor, a filmszemle főszervezője a szerdai sajtótájékoztatón.

Kezdetben vidéken szervezték meg jóval kisebb keretek között, általában 15-20 filmmel, a rendezvény az évek során nemzetközivé nőtte ki magát. Az idén 230 filmet neveztek mintegy 50 országból. A nemzetközi mezőnyben a profi filmesek vannak túlsúlyban, csak Iránból mintegy 40 film érkezett, de India, Peru és az Egyesült Államok is képviselteti magát.

A rendezvény szeptember 16-án, a nulladik nappal veszi kezdetét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán, ahol filmes szakmai fórumot tartanak, délután pedig két vetítési blokk várja az érdeklődőket. Szeptember 17-én és 18-án az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben folytatódnak a vetítések, de lesznek kísérőprogramok is: egyebek mellett animációs workshopot tartanak. Makk Károly Szerelem című filmjének vetítésével megemlékeznek az idén áprilisban elhunyt Törőcsik Mari színésznőről, aki több speciális filmszemlén vett részt.

Az ünnepélyes díjátadót szeptember 18-án tartják, két szekcióban osztják ki az elismeréseket: külön a fogyatékossággal élő alkotóknak és a professzionális filmeseknek.

Minden évben nagy élmény találkozni az alkotókkal, akiknél évről évre látható a fejlődés - hangsúlyozta Radványi Katalin gyógypedagógus, pszichológus, a filmszemle zsűrijének tagja. Megjegyezte: a filmszemlére nagyon megrázó filmek érkeztek, nehéz volt közülük válogatni.

A fogyatékosságal élő emberek számára nagyon sokat jelent, hogy be tudják mutatni életüket azoknak is, akik eddig idegenül néztek rájuk, a társadalmi beilleszkedés "alapköve, hogy ismerjük egymást" - mondta a szakember.      

A sajtótájékoztatón Varsányi Ferenc Balázs Béla és Emmy-díjas rendező nyitotta meg a Csapó 1 elnevezésű, fogyatékossággal élő emberek számára kiírt, a mozgóképkészítésről szóló rajzpályázat legjobb alkotásaiból rendezett kiállítást az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A pályázatot Balogh Róbert Krisztián nyerte Berettyóújfaluból.

A filmszemle grafikai megjelenéseihez a rajzpályázatra érkezett alkotásokból válogattak, a plakáton és a műsorfüzetben is ezeket használták fel - tette hozzá Fábián Gábor. A kiállított képek november 18-ig tekinthetők meg.
 

Kép forrása: filmtett.ro

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Beszélgetés filmről és traumáról
Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét

Más művészeti ágakról

Vasárnapig még látogatható
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés