bezár
 

színház

2021. 11. 24.
Elhunyt Csűrös Karola színművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Csűrös Karola színművész Nyolcvanötéves korában, szerdán elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész. 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült, művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért film- és televíziós alakításaiért. A Madách Színház saját halottjának tekinti.

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság jellemző.

Első jelentősebb filmszerepét, a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. "Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba" - olvasható a színház közleményében.

Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987-99 között állandó szereplője volt a Szomszédok, majd 2004-2009-ben az Életképek című teleregénynek. Férje, Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. "Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus" - áll a közleményben.

A négyzetes kép forrása: www.madachszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az orosz barát az Örkény Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

A harmadik Lomboldal öko-irodalmi estről
Ráday Zsófia és Papp-Sebők Attila közös kötetbemutatót tartott Szegeden
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés