bezár
 

art&design

2021. 11. 27.
Megújult a madridi Zsófia királyné Múzeum állandó tárla
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújult a madridi Zsófia királyné Múzeum állandó tárla A közelmúlt jelentős közéleti eseményei, társadalmi jelenségei köré szervezve újította meg állandó kiállítását a madridi Zsófia királyné Múzeum, amelyet a nagyközönség szombattól tekinthet meg. A tárlaton szereplő kétezer mű 70 százaléka korábban még nem volt látható a múzeumban. Emellett a 15 ezer négyzetméteres kiállítótér a korábbihoz képest több mint húsz helyiséggel bővült, egykori irodákat, raktárakat alakítottak át.

"Az előző állandó gyűjteményt 2010-ben mutattuk be, azóta a világ megváltozott, és közintézményként kötelességünk eszközöket nyújtani a jelen megértéséhez a művészeten keresztül" - hangsúlyozta Manuel Borja-Villel igazgató a tárlat sajtóbemutatóján.

Az 1881-től 2021-ig tartó időszakot átfogó állandó kiállítás legnagyobb szenzációját az elmúlt negyven év időszakának feldolgozása jelenti, amelyben kiemelt szerepet kapott a nyolcvanas évekbeli spanyol kulturális forradalom bemutatása, a punk kultúra és az alternatív szórakozóhelyek közösségformáló erejének jelentősége.

A falakon Antoni Tapies, Carlos Saura vagy José Guerrero festményei mellett, helyet kaptak például a legendás madridi koncertterem, a Rock-Ola korabeli plakátjai is. Külön foglalkozik a tárlat a korszakot meghatározó AIDS-veszéllyel, szórólapok, figyelemfelkeltő reklámanyagok, dokumentumfilm-részletek színesítik a kiállítási anyagot.

A múzeum önálló termet szenteltelt a spanyol 15M-mozgalom tárgyi emlékeinek. A gazdasági válság hatására, békés utcai tiltakozóakciók sorozata vette kezdetét 2011. május 15-én alapvető politikai, gazdasági és társadalmi változást követelve Spanyolországban, amelynek nyomán új pártok születtek.

A kiállításon megjelenített témák között szerepel a feminizmus, a környezetvédelem, a kirekesztettség, a migráció és az egykori gyarmatosítás újraértelmezése, kiemelkedően sok dél-amerikai művész alkotásának bemutatása révén.

Az átrendezés szinte az egész múzeumot érintette, de nem változott Pablo Picasso Guernica című művének elhelyezése, amely a gyűjtemény ikonikus darabja. A Zsófia királyné Múzeum Spanyolország leglátogatottabb múzeuma, a koronavírus-járvány előtt évi mintegy 4,5 millió látogatót fogadott.

A négyzetes kép forrása: www.facebook.com/museoreinasofia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés