bezár
 

irodalom

2021. 11. 30.
Káli István Klastrom utca kettő című regényének bemutatója
Kis Présház, 2021. december 7., 19:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Káli István Klastrom utca kettő című regényének bemutatója 2021. november 5-én Marosvásárhelyen debütált Káli István regénye, amit akkor Markó Bélával mutatott be a szerző, majd a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron váltotta ki a közönség érdeklődését. Budapesten a Prae-családhoz kötődő Kis Présház ad otthont a magyarországi bemutatónak, melyen a szerzővel ezúttal a könyv szerkesztője, Illyés Bence beszélget. A bemutatón a belépés ingyenes, ám a szervező védettségi igazoláshoz köti.

Amerikából tér vissza Tomi nagyszülei egykori városába, Marosvásárhelyre a ’90-es évek elején, hogy egyetemi kutatásához az ott történt feltáratlan rablásokat vizsgálja, amelyek zsidókat és magyarokat egyaránt érintettek. A Klastrom utca kettő bátran és nyíltan mesél a 20. század három jelentős korszakáról mikronézetből: a náci és a szocialista diktatúráról, valamint a rendszerváltoztatásról. Nem tesz egyenlőségjelet a két elnyomó rendszer közé, nyíltan, de elsősorban személyes, emberi oldalról közelít a témához, és a kiszolgáltatottság különböző formáit írja le.

Káli István: Klastrom utca kettő

A Klastrom utca kettő generációs regény is, amelyben a fiatalabb korosztály tesz kísérletet az idősebbek életvilágának, élettörténetének megismerésére, mely kísérlet végkifejlete egyúttal pontos jellemzést ad az aktuális korról is.

Mi, olvasók egy kicsit mind Tomik vagyunk: a jelen kényelméből és megváltozott világából nehezen érthetjük meg, érezhetjük át az elmúlt korok szenvedéseit. Sokszor közömbösek vagyunk mások megpróbáltatásai iránt – a regényt olvasva viszont megpróbálhatjuk átérezni elődeink és embertársaink nehézségeit, valamint megismerni a múlt traumáit.

Káli István Klastrom utca kettő című regénye a Prae Kiadó és a Mentor Könyvek közös gondozásában jelent meg, a címlapot Szalay Miklós készítette. A könyv 25%-os kedvezménnyel megrendelhető a Prae Kiadó webshopjában, akár magyarországi szállítással, akár ingyenes, személyes, budapesti átvétellel.

Itt lehet jelezni a Facebook-on a részvételi szándékot.

Káli István

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés