bezár
 

art&design

2009. 07. 24.
Több mint százezer látogatót várnak a Savaria Történelmi Karneválra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyes becslések szerint akár a 130 ezres számot is elérheti a tizedik Savaria Történelmi Karnevál látogatóinak száma, de a szervezők óvatos számítása szerint is legalább százezer résztvevőt várnak augusztus 20-23 között Szombathelyre - jelentették be szerdán sajtótájékoztatójukon a szervezők.

prae.hu

A történelmi karnevál látogatottsága már feszegeti teljesítőképességének határait, tizenkét helyszínével és több mint kétszáz programjával teljesen megtölti a belvárost - hangoztatta Szommer Ildikó karneváligazgató.
    
A karnevál fő látványossága idén is a szombat esti fáklyás felvonulás lesz, több mint ezer jelmezes résztvevővel, akik között nemcsak a város kétezer éves történelmét megelevenítő, a római kort felidéző légiósokat, római polgárokat, kelta barbárokat, vagy éppen középkori öltözetbe bújt reneszánsz főurakat és úrhölgyeket láthat a közönség, hanem zászlóforgatókat, tűzzsonglőrőket és gólyalábasokat is.
    
A négynapos rendezvény idején újraéled Szombathely főterén az Öreg Város Vására, ismét kinyit a Borok utcája, zenei csemegéket kínál a városháza előtt felállított Fórum Színpad.
    
A Ferences-kertben berendezett Történelmi Témaparkban pedig minden eddiginél nagyobb ívű időutazásban lehet része a látogatóknak, hiszen évek óta először a római birodalom határain túlról is érkeznek gladiátorok, tanúi lehetünk Spartacus lázadásának, az összegyűlt öt légiónak köszönhetően pedig megelevenedik az ókori Róma két fontos csatája, a hunok elleni catalanumi ütközet, valamint a germánokkal vívott teutoburgi csata.
    
A Karneválszínház  Moliére Scapin furfangjai című vígjátékát mutatja be a megyeháza udvarán, augusztus 18-22- között összesen hat alkalommal; Hollósi Frigyes, Bezerédi Zoltán, Botos Éva, valamint Fekete Ernő főszereplésével és a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés