bezár
 

irodalom

2021. 12. 16.
Női szerzők karácsonyra
Karafiáth Orsolya, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Tompa Andrea és Tóth Krisztina könyvajánlója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Női szerzők karácsonyra A nők közötti szolidaritást és a kortárs női szerzők láthatóságát kívánja erősíteni a Kortárs könyvajánló karácsonyra #színesekvagyunk kampány a SZÍN (Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma) szervezésében, amelynek keretében elismert női szerzők ajánlják női pályatársaik műveit.

Az ötrészesre tervezett Kortárs könyvajánló karácsonyra sorozat keretein belül olyan magyar női szerzők ajánlását teszik majd közzé, akik a megítélésük szerint éppolyan érdemesek az olvasói és kritikai figyelemre, mint férfi társaik. A SZÍN közleményében ugyanis kijelentette, hogy fontosnak tartja erősíteni a szolidaritást a női szerzők között, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy minél erőteljesebben fel lehessen hívni az olvasók és a szakma figyelmét a nők által írt értékes könyvekre. Ezért a szervezet felkért öt, elismert női szerzőt, hogy válasszanak egy-egy olyan könyvet pályatársaiktól, amelyet valami miatt fontosnak gondolnak, és mondják el egy rövid videóban, miért tartják az adott szöveget kiemelkedő fontosságúnak.

prae.hu

A Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma (SZÍN) 2020-ban azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a nők érdekvédelmét és esélyegyenlőségét a teljes irodalmi életben. Erre azért volt szükség, mert a SZÍN egy korábbi kutatásában arra mutatott rá, hogy a szépirodalmi díjak 82%-át férfiak nyerik el, a nők pedig csak 18%-os arányban részesültek az elismerésekből, miközben a vezető magyar szépirodalmi kiadók kínálatának 30-50%-a női szerzők munkája.

Az első, figyelemfelhívó videóban Tóth Krisztina beszél Simon Bettina Strand című verseskötetéről, a továbbiakban pedig látható lesz még Karafiáth Orsolya, aki Kalapos Éva Veronika Ezek voltak az apák című könyvét, Tompa Andrea, aki Szaniszló Judit Leli élete című könyvét, Szabó T. Anna, aki Varga Sinai Gizella A szerelem rabjaként szabad madár lettem című könyvét és Szécsi Noémi, aki Gáspár-Singer Anna Valami kék című könyvét ajánlja. A további videókat a SZÍN Facebook-oldalán láthatják az érdeklődők a következő hetekben.

 

nyomtat

Szerzők

-- Mizser Fruzsina --


További írások a rovatból

A FISZ-tábor 4. napjáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 30. számáról
FISZ-tábor, Legend’Art Összművészeti Alkotótábor és Szakmai Fórum
irodalom

Az Alföld 2026-os júliusi és a Jelenkor július-augusztusi lapszámáról

Más művészeti ágakról

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés