Beethoven IX. szimfóniája után kialakult a zeneszerzőkben a félelem a kilences számtól. Sokan attól tartottak: ahogy a bécsi klasszika halhatatlan mestere, ők sem tudják majd megírni a maguk Kilencedikje után a Tizediket. Mahler is közéjük tartozott. VIII. szimfóniája után a kilencediknek szám helyett inkább címet adott: Dal a Földről. Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt Kilencedikhez, utolérte sorsa. Ez lett utolsó szimfóniája, a Tizediknek már csak első tételét tudta befejezni.

A IX. szimfónia lezár egy zenetörténeti korszakot, de a nyitás mozzanatát is érzékelhetjük a mű hallgatásakor: új utak kijelölését, amelyeken Mahlernek már nem volt lehetősége végighaladni. Négytételes, akár egy klasszikus szimfónia, időtartama azonban epikus, mintegy 75 és 90 perc között ingadozik. A tételek rendje teljesen eltér egy hagyományos szimfóniáétól: a kompozíció lassú tétellel kezdődik és lassú tétellel is fejeződik be, a második és a harmadik tétel pedig a Ländler és a Rondo-Burleske feliratot viseli. Rendhagyó az is, hogy a mű hivatalosan D-dúr hangnemű, valójában azonban minduntalan változik a tonalitás, a zárótétel például Desz-dúr.

Némelyek úgy hiszik, ez a mű a világtól vett búcsú, mások a darab életigenlését hangsúlyozzák. Komplex, rejtélyes, mindig új felfedezést kínáló mű tehát a Kilencedik, amelyről Herbert von Karajan úgy érezte: „egy másik világból, az örökkévalóságból szól hozzánk”.

A koncert karmestere, a hetvenéves Kovács János 1973-ban kapta meg diplomáját a Zeneakadémián. Számos stílusban és műfajban otthonos, kivételes tudású és igényességű művész, akivel minden zenekar örömmel dolgozik együtt.

Négyzetes kép a leadben: a Müpa hivatalos oldala