bezár
 

gyerek

2022. 03. 31.
Megkezdődött Gárdonyi Géza 100. emlékév Egerben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött Gárdonyi Géza 100. emlékév Egerben Az író emléke előtt tisztelegve, halálának 100. évfordulója alkalmából megkezdődött a Gárdonyi 100 emlékév Egerben - közölte a város sajtóreferense az MTI-vel.

Hajnády K. Endre tájékoztatása szerint a kerek évforduló kapcsán Eger összefogott és egész éves programsorozattal ünnepli az író életművét. Gárdonyi Géza több, mint az Egri csillagok szerzője, hiszen regényei mellett verseket, meséket, újságcikkeket, dalszövegeket is írt. Járatos volt a zenében és a természettudományokban, élete bővelkedett fordulatokban - hangsúlyozta, jelezve: az emlékévben Gárdonyi sokrétű világára is fel szeretnék hívni a figyelmet, a "Tollal a csillagokig" mottó jegyében.

Közölte: a programokkal - amelyek szervezésébe a megyeszékhely minden jelentős kulturális, turisztikai és oktatási intézménye, szervezete bekapcsolódott - a nyári turisztikai főszezonban a helyiek mellett a városba látogató vendégeket célozzák meg.

Kiemelt esemény lesz az augusztus 6-14. között megrendezésre kerülő Gárdonyi Napok, amely a Gárdonyi Piknikkel kezdődik, az író születésnapja tiszteletére.

A Valide Sultana Fürdőrom a kétnapos TUTU Jazz Fesztiválnak ad otthont, majd három napon keresztül a belváros és a Dobó tér kínál számtalan koncertet, utcai előadást, flash-mobot. A Harlekin Bábszínház jóvoltából testre szerelhető óriásbáb formájában elevenedik meg Gárdonyi Géza alakja, akivel bármikor összefuthatnak a járókelők.

A Dobó téri nagyszínpadon fellép többek között Szabó Balázs Bandája, HOBO, Roy és Ádám, Varga Livius és NeVa, valamint a Kávészünet zenekar. A Gárdonyi kert gyerekbirodalommá válik, ahol az író szellemiségét megidézve játékos foglalkozások, arcfestés, kézműves műhely színesíti a gyermekkoncerteket, bábelőadásokat és táncházat. A Gárdonyi Napokat az Egri vár legjelentősebb eseménye, a Végvári Vigasságok zárja.

Hajnády K. Endre kiemelte: a rendezvénysorozat legkülönlegesebb előadásának az Egri vár udvara ad otthont augusztus 10-én. "A múltban a jövőm" Gárdonyitól - Gárdonyiról címmel ad koncertet Dés László és zenésztársaival, továbbá közreműködik Gryllus Dorka és Simon Kornél.

A rendezvénysorozat őszi blokkjának központi eleme az október 30. köré szerveződő Gárdonyi Ünnep, mely a kultúra és a tudomány jegyében zajlik. Gárdonyi halálának napjához kapcsolódóan ebben az időszakban szakmai konferenciát, koszorúzási, emléktáblaavató ünnepséget szervez a város.

Az ünnep zárásaként - a Gárdonyi Géza Színházban - Gárdonyi-est keretein belül adnak műsort a színház művészei és az Egri Szimfonikus Zenekar.

Hajnády K. Endre jelezte: a város intézményein túl az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is készül az emlékévre.

Nyitó szakmai rendezvényként áprilisban az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontjában, záró rendezvényként novemberben az egyetemen rendeznek tudományos szakmai konferenciát.

Az Egri Bikavér Lovagrend pedig az Egri Borvidéki Tanács koordinálásával és a borvidék borászainak közreműködésével emlékbort készít a neves évfordulóra - közölte a szóvivő, megjegyezve: a Gárdonyi 100 emlékév egri eseményeiről a város turisztikai portálján, a visiteger.com oldalon részletes információkat találnak az érdeklődők.

A négyzetes kép forrása: wikipedia.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
A tavaly elmaradt díjakat is kihirdették
A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban

Más művészeti ágakról

Interjú Illés Mártonnal zenei energiákról, a kortárs zene helyzetéről, tanulmányokról
A CentriFuga utolsó koncertje a Fugában
Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés