bezár
 

zene

2022. 04. 05.
Három magyar előadó az európai világzenei toplistán
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Három magyar előadó az európai világzenei toplistán Három magyar előadó is szerepel az áprilisi nemzetközi világzenei toplistán (WMCE). A Babra a lengyel Megitzával a 7., Lakatos Mónika és a Romengo a 12., Cserepes pedig a 19. helyre került.

A magyar Babra és a lengyel Megitza közös munkája, a Razem (kiadó: FolkEurópa/Hangvető) tizenkét pozíciót lépett előre a múlt havi helyezéséhez képest, Lakatos Mónika és a Romengo Folk utcája (szintén FolkEurópa/Hangvető) hónapok óta szerepel a Top 20-ban, ahová most először került be Cserepestől a Nachtmusik című lemez, amelyet a Fonó Records gondoz - olvasható a www.wmce.com-on.

A World Music Charts Europe zsűrijében mintegy huszonöt ország ötven világzenei rádiós szakembere értékeli az elmúlt hónapokban megjelent albumokat, a kiválasztott lemezek közül sokat játszanak is a rádiók.

Az áprilisi listát (akárcsak az előző márciusit) a boszniai Divanhana vezeti Zavrzlama című lemezével (kiadó: CPL Music), a második helyre az izraeli/jemeni El Khat Albat Alawi Op.99 című korongja került (Glitterbeat Records, a harmadik jelenleg a belga Wouter Vandenabeele & Tom Theuns Chansons pour les oiseaux qui ne savent pas voler (homerecords.be) című anyaga.

A magyar Babra és a lengyel Megitza egyaránt a közép-kelet-európai zenei hagyományt értelmezi újra, és mindkét zenekar "védjegye" egy női bőgős-énekes (Varga Veronika és Malgorzata Babiarz). A Razem (Együtt) című albumot a Magas-Tátrában rögzítették, anyaga autentikus népzene délszláv, gorál és magyar tradíciókból válogatva. A Babra, amely a 2020-as Womex showcase színpadán is fellépett, Tóth Veronika vezetésével 2014 óta tolmácsolja az életörömmel átitatott, táncra hívó délszláv zenét, melyet a tamburák hangja tesz egyedivé. Malgorzata Babiarz gorál énekes a Megitza dal- és szövegírója.

A Folk utca februárban a 3. helyen állt a WMCE listáján, korábban az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Lakatos Mónika szólóanyagával, a Romanimóval is szerepelt a Top 10-ben. A tavaly decemberben megjelent Folk utca a csapat önazonos, oláh cigány hagyományokban gyökerező mindennapjait örökíti meg.

Kallós Zoltán részben elfeledett gyűjtéseit használta alapanyagul Nachtmusik című albumához Cserepes Károly. Az eredeti archív felvételeket nagyvárosi környezetbe helyezte, így hozva közel időben és térben hozzánk a hagyományt és a régieket.

A négyzetes kép forrása: www.babraband.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés