bezár
 

színház

2022. 04. 07.
Eladó a kultúra? Darvasi Áron keresi a választ a Jurányiban
„Visszavinném a modern színházat a gyökerekhez.”
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Édesapjával, Darvasi Lászlóval írt közös darabot a fiatal színész. A Klakker Társulás Madárhegy című előadásában Áron mellett a főszerepeket Ertl Zsombor és Rudolf Szonja alakítják. A formabontó előadást április 8-án és április 9-én tekinthetik meg az érdeklődők a Jurányi Házban. A Madárhegy című előadás a Klakker Társulás legújabb produkciója, melynek vezetője Darvasi Áron a darab egyik szerepe mellett rendezőként és íróként is jegyzi az előadást.

„Volt egy megállapodásunk édesapámmal, Darvasi László íróval, hogy ír egy darabot. Közösen dolgoztunk rajta végül. A Madárhegy mondanivalója első körben a hatalom vs. szabadság kérdését vizsgálja meg minden oldalról; a hatalom jelent veszélyt a szabadságra vagy éppen fordítva? Azt gondolom van az a helyzet, amikor reflektálnunk kell a valóságra. Aktuálisabb nem is lehetne, biztos vagyok benne, hogy sokaknak többlet jelentést adhat a választási eredmény. Nem szeretnénk politizálni és konkretizálni, a nézőnek legyen ez egy nyitott kérdés, illetve könyv, amit láthatnak majd a színpadon. Kezdetben egy szeméttelep lett volna az előadás színhelye, ám végül egy „világkönyvtárban” játszódik a darab, ahol az egyik legfőbb kérdés az; vajon eladható-e a kultúra?” – mesélte Áron, aki arra törekszik, hogy kortárs előadásokat hozzon létre, nem elfelejtve a nagy elődöket.  

Szkéné színház

„Manapság sok fiatal rendező berakja a technozenét, a füstöt és különböző táncetűdöket az előadásaiba, miközben a szereplők között nem teremtődnek meg helyzetek, kapcsolatok. Visszavinném a modern színházat a gyökerekhez. A gegszínházat korábban még Bodó Viktor hozta létre, ami egy nagyszerű újítás volt, azonban az utódoknál azt vettem észre, hogy a formabontó elemek a karakterek, sorsok és a történet rovására mennek. Fontosabb lett a hatás és az effekt. Ha nincsenek viszonyrendszerek, tombolhatsz bármilyen technóra, nem lesz jó a végeredmény. Talán ezért is választottam a szabadúszást, aminek előnyei és hátrányai is vannak. Sokat fogok forgatni a közeljövőben, aminek örülök, mert rengeteg bajom van az itthoni repertoár rendszerrel. Ezért is utasítottam vissza több kőszínházi szerződést. Nincs magánéleted, rengeteget játszol és kifacsarnak. Nem hinném, hogy ez a közeljövőben változik. A filmes létezési forma nagyon bejön, a színházi munkáimat meg inkább magamnak teremtem meg.” – mondta Áron, aki arról is őszintén mesélt, mennyire változtatta meg az életét az RTL Klub legújabb, Hotel Margaret című sorozata, amiben a rapper ZoliG-t alakítja.

„A covid után minden munkámat elvesztettem. Ekkor alapítottam meg a barátaimmal a Kultúrkör nevű zenekaromat. Emlékszem, már akkor megmondtam nekik, hogy a zene fog abban segíteni, hogy újra filmes és színházi munkáim legyenek. A mi generációnkkal nagyon sok a probléma, állandóan szenvedünk, nem szeretünk dolgozni, imádjuk a sok pénzt, de tenni nem akarunk érte, neten növünk fel, mindent azonnal akarunk. Egy mai fiatalnak ennek ellene kellene mennie és egy dolga lenne; bármi is a munkája, csinálja maximálisan. Amíg nem jött a megkeresés a sorozatra, addig szoláriumot takarítottam és sört csapoltam Szegeden”– mesélte Áron.

Az előadásról:
Darvasi László Madárhegy című drámája egy könyvtárszobában játszódik. A darabban megforduló szereplők itt élnek, ez az otthonuk. Darabunk Gonzó lányával kezdődik, aki nem tudja, miért került ide és, hogy miért van itt. Édesapját keresi, akit Gonzónak hívnak és ennek a szeméttelepnek a főnöke, édesanyjának akar levelet írni, akit Gonzó feleségének hívnak. A telep rendszeres vendége egy postás is, aki állítólag már ezer éves és hol kézbesíti a feladott leveleket, hol pedig nem, attól függően, hogy neki melyik tetszik. Felbukkan egy különös alak is, aki madárijesztőnek mondja magát és az a feladata, hogy távol tartsa a „madarakat” a teleptől. A postás és a madárijesztő szépen lassan felvilágosítja Gonzó lányát, hogy miért van itt, hogy ki Mr. Külföld Elvtárs és felesége, hogy miért van veszélyben a szeméttelep, és, hogy mi a tét. Az események előrehaladtával a szemünk láttára nő fel Gonzó lánya, s ahogy cseperedik, úgy múlik el belőle a gyermeki naivság, kíváncsiság míg végül olyanná nem válik, mint a körülmények.

Szereplők:
·       Gonzo: Ertl Zsombor
·       Gonzo lánya : Rudolf Szonja
·       Gonzo felesége: Hermányi Mariann
·       Csősz: Konfár Erik
·       Postás: Darvasi Áron
·       Mr. Külföld: Hencz András
·       Mr. Külföld felesége: Litauszky Lilla 

Rendező: Darvasi Áron
Rendezőasszisztens / Hang: Györkei Barbara
Író, dramaturg: Darvasi László
Díszlet: Varjú Ágnes
Jelmez: Tringer Bea
Jelmeztervező asszisztens: Bakos Boglárka
Fény: Major Mátyás
Produkciós vezető: dr. Váczi László

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés