bezár
 

film

2022. 04. 23.
Ismét Budapesten a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének kongresszusa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét Budapesten a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének kongresszusa Hatvan év után ismét Budapest ad otthont a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) kongresszusának 2022. április 24–29. között, amelyre több száz filmes szakember érkezik a világ minden tájáról – közölte az esemény házigazdája, a Nemzeti Filmintézet sajtóközleményében.

„A budapesti FIAF kongresszus kitűnő lehetőség arra, hogy a magyar filmörökségre és annak megőrzése érdekében végzett munkánkra irányítsuk a nemzetközi figyelmet. A filmmegőrzés most először került a kultúrstratégiai területek közé, jelentőségének megfelelő hangsúlyt adva ezzel a nemzeti filmvagyon védelmének és széleskörű megismertetésének. A kongresszus a nemzetközi együttműködések erősítése, valamint a nagyvilágban kallódó mozgóképes kincseink felkutatásának előmozdítása szempontjából is nagyon fontos” – hangsúlyozta Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója.

A budapesti FIAF kongresszus központi témája a nem játékfilmes gyűjtemények megőrzése, digitalizálása és a közönséghez való eljuttatása. Bár a világ filmarchívumainak többségében a filmhíradók, kísérleti filmek, rövidfilmek, animációk, néprajzi filmek, reklámfilmek, intézményi filmek és privátfilmek mennyisége jelentősen meghaladja a játékfilmes gyűjteményekét, ezek jóval kevesebb figyelmet kapnak a nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy kulturális és történelmi kordokumentum értékük a szakmai körökben elismert. Az audiovizuális archívumok világszerte komoly erőfeszítéseket tesznek, ennek dacára az ilyen típusú mozgóképek jelentős része mégis láthatatlan marad. A kongresszus célja, hogy a nemzetközi szakemberek előadásaiból a résztvevők válaszokat kapjanak arra, miként lehet ezt a rendkívül sokszínű mozgóképes örökséget hatékonyabban elérhetővé tenni a nagyközönség és a szakmai felhasználók számára.

A pandémia óta először megrendezett kongresszus iránt nagy az érdeklődés, több mint 100 filmes intézményből 240 szakember érkezik Budapestre a világ minden tájáról, köztük az európai, amerikai és ázsiai filmarchívumok vezető munkatársai. Emellett nemzetközi egyetemek és szakmai kiállítók is részt vesznek az eseményen.

A kongresszust a magyar filmkészítés születésének szimbolikus helyszínén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg, ahol a szimpózium előadásaihoz vetítési program is kapcsolódik. Itt lesz látható először az NFI – Filmarchívum és Filmlabor által digitálisan restaurált A munkászubbony című film, amely 2017-ben került elő az amszterdami EYE Filmmúzeumban. Az 1914-ben készült, 39 perces némafilm Hegedűs Gyula (1870–1931) egyetlen fennmaradt filmje, amelyet a Jazzical Quintet élő zenei kíséretével élvezhet a konferencia közönsége.

A szimpóziumok között szerepel a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársának, Torma Galinának az előadása is, amelyben részletesen megismerhetjük a több mint 100 éves magyar filmhíradók azonosításának, rekonstruálásának, digitalizálásának és közzétételének munkálatait.

A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségét (FIAF) 1938-ban alapították Párizsban. Napjainkban 79 országból összesen 170 tagja van. A szervezet irányelveket és ajánlásokat fogalmaz meg a film megőrzésével, felújításával és a közönséghez való eljuttatásával kapcsolatban, elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt.

A Filmarchívum 1957-es megalakulásától tagja a nemzetközi szervezetnek, és Budapest 1961-ben már adott otthont FIAF kongresszusnak. A francia filmpionír, George Méliès 100. születésnapja alkalmából a budapesti kongresszus a centenárium jegyében zajlott és az eseményre hazánkba látogatott a filmrendező lánya és unokája is.

A 2022-es és az 1961-es budapesti FIAF kongresszusról további információk a filmarchiv.hu-n olvashatók.

A képért köszönet az NFI-nek.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról
film

Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van
Mariano Cohn és Gastón Duprat: Út a díjesőig
Csuja László–Nemes Anna: Szelíd
Maggie Gyllenhaal: Az elveszett lány

Más művészeti ágakról

gyerek

Bármiről IS egy könyv jut az eszembe Bármiről IS egy könyv jut az eszembe
Interjú Balázs Eszter Annával, a Lampion Könyvek főszerkesztőjével
irodalom

Zsolozsma téri bábszínház Zsolozsma téri bábszínház
Balassa Krisztián: Marionett fenomenál, Kalligram kiadó, Budapest, 2021.
színház

Szentivánéji alumíniumtündöklésben Szentivánéji alumíniumtündöklésben
Horváth Csaba rendezése Székesfehérváron


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés