bezár
 

film

2022. 05. 17.
Online is nézhető az Úton – Hét nap a magyar Caminón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május 16-tól már online is elérhető az Úton – Hét nap a magyar Caminón című ismeretterjesztő road movie. A film főszereplője három zarándok: Farkas Pálma, Hinterdorfer Gábor és Páli Judit.

A filmben három zarándok útját követhetik végig a nézők, és az ő élményeiken keresztül ismerhetik meg a tájat, az épületeket, valamint a zarándoklét kihívásait.

prae.hu

„Nehéz volt otthagyni a családot, az anyaságot mindig úgy élem meg, mintha egy kötélen egyensúlyoznék a gyermekem és önmagam között. Már az indulásnál nagyon hiányoztak, a második napon padlóra is kerültem emiatt, de szerencsére fel tudtam állni belőle. Az adott erőt, hogy arra gondoltam, ha végig tudok menni ezen a zarándoklaton, az példát mutat majd a kislányomnak, hogy bármit el tud érni, ha szeretné" – mesélt motivációiról Farkas Pálma, a film egyik főszereplője.

Úton - Farkas Pálma

„Annak, aki a természetben dolgozik, mint én, nem szokatlan a szép környezet, a csend, a madarak csicsergése, viszont a zarándokútnak köszönhetően most nem a munkám részeként éltem meg. A lelki zarándoklat nem biztos, hogy az első pillanatban elkezdődik, el kell jutni arra a pontra, amikor a megtett kilométerek és a fáradtság vezet el odáig. Remélem a filmben való szereplésemmel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy az emberek kedvet kapjanak imádkozni vagy részt venni egy zarándokúton – ha igen, akkor már megérte” – osztotta meg gondolatait Hinterdorfer Gábor, aki szintén a kamera előtt járta végig a zarándokutat.

Úton - Hinterdorfer Gábor

A harmadik főszereplő, Páli Judit gondolatai így hangzanak a zarándokútról:

„Azt éreztem, hogy a munkám mozgalmasabb időszaka ellenére jelek sorozata (és a csillagok szerencsés együtt állása) vezetett el erre a zarándoklatra, egy ajándék volt egy hétre kiszakadni a mindennapi mókuskerékből. Az út során nem ütköztem problémába vegán életmódom miatt: 13 éve vagyok vegetáriánus és három éve vegán, ezért előre tudtam tervezni, pakoltam snackeket a hosszabb távolságokra – még tönkölyös kekszet is sütöttem –, a zarándokszállásokon pedig tudtam főzni, de szinte minden étteremben lehetett kapni krumplit, salátát, párolt zöldséget is, amivel jól tudtam lakni” – beszélt a kihívásokról a harmadik főszereplő, Páli Judit.

Úton - Páli Judit

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. A tévés premier után május 16-tól online is megtekinthetővé vált, így inspirációt, ösztönzést nyújthat a zarándoklatot tervezők számára.

Forrás: BUDAMOUNT

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Ketevan Vashagashvili: Szerződés kilenc hónapra
Yorgos Lanthimos: Bugonia
Nemes László: Árva
Beszámoló a XI. Országos Rajzfilmünnep szakmai napjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés