bezár
 

színház

2022. 05. 21.
Rangos díjakat hoztak el Cannes-ból a magyar cirkuszi filmesek
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Fővárosi Nagycirkusz (FNC) munkatársai az elmúlt napokat az ünnepi, 75. alkalommal megrendezett Cannes-i Filmfesztiválon töltötték, melyen rangos elismeréseket vehettek át, értesítette az FNC a prae.hu művészeti portált.

A 14. Budapest Cirkusz Fesztivál idején meghirdetett, Mobile Shooting of the Budapest Circus Festival nyertes alkotása Karl Bardosh, a New York University professzorának meghívására érkezett Cannes-ba. Carlos Droguett artistaművész Cirkusz című, a Fővárosi Nagycirkuszban forgatott rövidfilmje három eseményen is versenybe került. Az International Cellphone Cinema Showcase versenyén a négy kategória közül a cirkusz filmekkel mérkőzött, és elhozta a legjobbnak járó díjat. A Global Short Film Awardon is a Legjobb Cirkusz Filmnek választották, ahol a Qoobex úttörő technológiájának köszönhetően Carlos Droguett filmjét 3D-ben is bemutatták az érdeklődőknek.

Szkéné színház

Tíz éves múltra tekint vissza a amerikai származású Angelique Monet, az afrikai mini-állam, Etioni királynője által alapított Artisan Festival World Peace Initiative, a humanitárius filmek fesztiválja. Az általa életre hívott szemlén nemcsak Carlos Droguett filmjét, hanem a Fővárosi Nagycirkusz munkatársainak alkotásait is díjazták. Florosz Zoi New Yorkban élő görög-magyar származású színész-rendező, a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál háziasszonya rövidfilmjéért elismerő oklevelet vehetett át.

A Cannes-i Filmfesztivál keretében megrendezett seregszemlén Mobile Phone Film Shooting kategóriában a zsűri különdíját kapta továbbá Vámosi Eszter és Pál Dániel Levente A cirkusz egy egérke szemével című rövidfilmje. Az alkotók az elismerés kapcsán meséltek Cannes-i élményeikről.

“Hivatásomból adódóan nem az első fesztiválom volt az idei, de a feszített tempó mellett ritkán adódott mód a kisfilmes kategóriára. A mobil telefonnal készített, a világ minden tájáról érkező alkotások magas színvonalat képviseltek, nem ritkán többszörösen díjazott rendezők álltak a filmek mögött. Öröm volt a Fővárosi Nagycirkuszt képviselni az eseményen, köszönjük az együttműködést Karl Bardosh professzornak” - nyilatkozta Vámosi Eszter, a Fővárosi Nagycirkusz PR- és sajtóreferense.

“Januárban együtt dolgoztunk egy csodálatos színésznővel, Zoi Florosszal, ő volt a budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik konferansziéja, két hétig sülve-főve együtt lógtunk. Zoi korábban nyert Cannes-ban, mobil filmes kategóriában, sokat faggattam erről, s csupa inspiráló gondolata volt. Eszterrel a rengeteg fesztiválos munka közben, leginkább saját magunk szórakoztatására elkezdtünk felvenni jeleneteket s hangulatokat. Egy jó mobilfilm nem a technikáról szól, olyan lesz, amilyen a készülék a kezedben, hanem egy jó ötletről és egy eredeti perspektíváról. Azt találtuk ki, hogy megmutatjuk a cirkuszt és a fesztivált alulról, egy össze-vissza szaladgáló kisegér szemével. Először csúsztunk-másztunk, hogy jó képeink legyenek, aztán előkerült valahonnan egy ezer forintos szelfibot, mi meg egyre jobban szórakoztunk, hatalmasakat mulattunk, melyikünk hova mászott be, hogy egerek legyünk. A végén összevágtuk és beküldtük, részünkről a történet itt véget is ért volna, teljesen el is felejtettük. Erre pár napja jött egy hivatalos mail, hogy nyertünk Cannes-ban, csütörtökön díjátadó, várnak minket, adjuk le a nevünket, satöbbi. Azt se tudtuk hirtelen, hol a film, de ha már, akkor ki kell jönnünk, Cannes-ban nyerni mégiscsak valami, ne hagyjuk ki! Most itt vagyunk, s olyan nevek után mentünk fel a díjunkat átvenni, mint a kétszeres Oscar-jelölt Barry Alexander Brown vagy az Oscar-díjas Jeff Bridges. A kisegér persze tovább mocorgott bennünk, fel is vettük az összes helyszínt, vetítést, díjátadót, rongyrázást alulról, egér perspektívából. A vicces az volt, hogy a szelfibotot otthon hagytuk, csúsztunk-másztunk hát négykézláb a szmokingos és nagyestélyis lábak között, az asztalok alatt… amíg nem jelezték finoman a biztonságiak, hogy itt ezt nem igazán illik…” – mesélte Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja a díjátadó után.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés