bezár
 

gyerek

2022. 05. 23.
Rajzpályázatot hirdet az LFKZ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rajzpályázatot hirdet az LFKZ A Liszt Ferenc Kamarazenekar egy évvel ezelőtt hirdette meg  első alkalommal Mesélő hangjegyek elnevezésű rajzpályázatát, amelyre több mint 850 alkotás érkezett be. A sok pozitív visszajelzésre való tekintettel a pályázat idén is folytatódik, a gyerekeket most is arra kérik, hogy a megadott három zenemű közül válasszanak ki egyet, és rajzolják le, hogy számukra mit jelent, milyen történetet, érzéseket közvetít az adott darab – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal.

Két korcsoportban – általános iskola alsó, valamint felső tagozataiból – várják az alkotásokat. A három zenemű, amihez kapcsolódóan rajzot lehet készíteni, meghallgatható a zenekar honlapján. Ezek a darabok a következők: Svendsentől a Románc, Mozart D-dúr szerenádjának Serenata notturna zárótétele, továbbá Bizet és Scsedrin Carmen-szvitje. A pályázatokat elektronikus úton lehet beküldeni 2022. június 19-én éjfélig.

Mindkét kategóriában a három legszebb alkotást beküldő, illetve a közönség által legjobbnak ítélt alkotót díjazzák. A zenekar művészei által felajánlott személyre szabott zeneóra vagy online rajztanfolyam közül választhatnak a nyertesek. Az egyéni jutalmak mellett a szervezők különdíjat is felajánlottak a legaktívabb iskola számára. Az az oktatási intézmény, ahonnan a legtöbb pályázat érkezik be, saját Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertet nyer.

További információ az LFKZ honlapján.

Négyzetes kép a leadben: Liszt Ferenc Kamarazenekar

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Péterfy Gergely – Nagy Ervin: Robotmese. Lampion Könyvek, 2022
A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban
gyerek

Klasszikus zenei fesztivál gyerekeknek

Más művészeti ágakról

Neked már megvan a heti Praedád?
A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Felejtő című előadásáról
Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés