bezár
 

zene

2022. 07. 03.
A Romengo 4. helyen az első félév világzenei toplistáján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Romengo 4. helyen az első félév világzenei toplistáján A Romengo Folk utca című lemeze a 4. helyre került az első félév legjobb lemezei sorában a rangos világzenei toplistán, a World Music Charts Europe-on. A WMCE július havi listáján két magyar előadó, a Meszecsinka és Branka is szerepel a Top 20-ban.

A WMCE zsűrijében mintegy huszonhat ország ötven világzenei rádiós szakembere értékeli hónapról hónapra, illetve félévről félévre is a megjelenő albumokat. Több ezer előadó közül választják ki a legjobbakat, pontozásos rendszerben.

A Romengo Folk utca című lemeze a FolkEurópa és a Hangvető gondozásában tavaly decemberben jelent meg, két hónappal később pedig már a 3. helyen szerepelt a WMCE kistáján, márciusban 4. volt, áprilisban pedig 12. helyre sorolták; így került az első fél év 4. helyére. A Folk utca a Romengo oláh cigány hagyományokban gyökerező, zenével és szeretettel teli mindennapjait örökíti meg. Szerepelnek rajta hallgatók, botoló, több táncos dal és egy lányszöktetés története is.

A WMCE pénteken közzétett legfrissebb, július havi listáján két friss magyar kiadvány szerepel a Top 20-ban. A Meszecsinka Árnyék című albuma (CPL-Music) rögtön a 7. helyen debütált, Branka Moj Cip/Én Csépem című lemeze (Fonó Budai Zeneház) pedig a 10. helyen nyitott. 

Az e havi listát a görög Stelios Petrakis Quartet vezeti Spondi című albumával (kiadó: Technotropon Artway), a második helyre az iráni Shadi Fathi & Bijan Chemirani került Awat című anyagával (Buda Musique), a harmadik pedig a spanyol Ana Alcaide szerzői kiadásban megjelent lemeze, a Ritual. 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

The Trousers: Animal Gun lemezbemutató, A38, 2022.11.12.
Jakob Bro/Joe Lovano: Once Around The Room – A tribute to Paul Motian
Főszerepben a cselló és a zongora
Hódítás az operában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés