bezár
 

film

2022. 08. 12.
Miskolc: Teljes a CineDocs versenyprogram
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A CineDocs a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyre nagyobb presztízsű versenyprogramja. Idén szeptember 9. és 17. között kilenc új, ízig-vérig nagyvászonra álmodott dokumentumfilmmel találkozhat a közönség.

A CineDocs válogatása idén is egészen rendkívüli élettörténeteket tár fel, miközben az egyes filmek korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is felhívják a figyelmet, vagy egyenesen kutatják a megoldási lehetőségeket.

Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes

A korábban már bejelentett Magyar hangja… (r.: Csapó András) mellett egy másik hazai dokumentumfilm is versenyez. Oláh Kata és Csukás Sándor készített megható alkotást a legendás magyar olimpikonról, Keleti Ágnesről. Az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok, világbajnok tornász, negyvenhatszoros (!) magyar bajnok és hétszeres csapatbajnok életét mutatja be visszaemlékezések és soha nem látott archív felvételek segítségével. A most 101 éves Keleti Ágnes a legidősebb élő olimpiai bajnok. Túlélte a 20. század legviszontagságosabb éveit, sőt legnagyobb olimpiai sikerét éppen 1956-ban aratta: ekkor három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát. A programba világpremierként került magyar-izraeli koprodukció nem pusztán egyetlen élettörténet, de egyben az előző évszázad magyar történelmének szubjektív krónikája.

A kizárólag archív felvételekre támaszkodó Tűzben edzett szerelem az idei év legnagyobb és legváratlanabb dokumentumfilm-szenzációja. Az amerikai Sundance Filmfesztivál óta sorra járja a világ filmfesztiváljait, és a CineFestnek hála végre a hazai közönség is megismerheti, miért vált mindenhol közönségkedvencé ez a vulkanológus házaspár történetét bemutató szokatlan történet. Katia és Maurice Krafft az életüket áldozták a munkájukért, nap mint nap dacolva a veszéllyel lenyűgöző felvételeket készítettek. Rendhagyó szerelmüket Sara Dosa rendezőnő többszáz órányi nyersanyagot feldolgozásával szemlélteti.

Tűzben edzett szerelem

Tűzben edzett szerelem

Az Arany Pálma-díjat nyert Bádogdob és A rémkirály nagy múltú rendezője, Volker Schlöndorff dokumentumfilmjében, Az erdőcsinálóban a nemrégiben az úgynevezett alternatív Nobel-díjjal, a Right Livelihood Awarddal elismert Tony Rinaudo portréját festette meg. Rinaudo megtalálta a módját annak, hogy az évtizedek óta a föld alatt szunnyadó, még élő fatörzseket és gyökereket „felébresztve” a legkopárabb területeken is fákat növesszen, és így több ezer afrikai földművesnek biztosítsa a megélhetést. Schlöndorff követi Tony Rinaudót különböző afrikai országokba, hogy tanúja legyen, munkája milyen nagy hatású volt az elsivatagosodás elleni küzdelemben.

Az erdőcsináló párfilmje lehetne a szöveg nélküli, ezáltal teljes mértékben családbarát A tölgy – Az erdő szíve. A tölgyfa méltóságteljes megjelenése, barázdált kérge, jellegzetes levele és lombkoronája miatt hazánkban különleges helyet tölt be a természetszeretők szívében. A túrázók talán nem is tudják, hogy a tölgyek mennyi állatnak biztosítanak élőhelyet. Törzse és ágai otthont nyújt mókusoknak, madaraknak és bogaraknak, gyökereinél egerek és gombák húzzák meg magukat. Termése élelmet biztosít, a körülötte lévő avar fekvőhelyet ad az arra járó vaddisznóknak, sünöknek és rókáknak. Laurent Charbonnier és Michel Seydoux természetfilmjében betekintést nyerünk egy tölgyfa mindennapjaiba, a felvételeken testközelből ismerhetik meg a nézők azt a színes élővilágot, amely a turistaútról nem látható.

A tölgy - Az erdő szíve

A tölgy – Az erdő szíve

A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált idén 2022. szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon. A fesztivál teljes programja az elkövetkező hetekben kerül nyilvánosságra.

Fotókredit: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés