bezár
 

színház

2022. 08. 23.
Hat nagyszínpadi bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat nagyszínpadi bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház Hat nagyszínpadi - ebből öt bérletes - bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a most induló új évadban a teátrum megújult épületében - közölte kedden a színház kedden.

Az első bemutatót szeptember 23-án tartják: a névadó Szigligeti Ede leghíresebb művét, a Liliomfi című komédiát láthatják a nézők. Az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója. Novemberben lesz az évad második bemutatója, David Saidler A király beszéde című szellemes, elegáns, humorban gazdag színműve. Az előadást a fiatal Dicső Dániel rendezi, aki filmrendezőnek tanult, de már jelentős színházi sikereket mondhat magáénak. A készülő előadást a kort megidéző dokumentumfilm-részletekkel gazdagítják. Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusoperáját januárban mutatják be Eszenyi Enikő rendezésében. Márciusban lesz a premierje Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának. A Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregényéből született színpadi művet Csiszár Imre rendezi. Végül áprilisban Moliére A fösvény című darabját mutatják be Mucsi Zoltán főszereplésével és Szabó Máté rendezésében, akit a szolnoki közönség régebbi rendezéseiről - A szecsuáni jólélek, Sose halunk meg - már jól ismer. A színház tájékoztatása szerint az Ágacska című bérleten kívüli nagyszínpadi bemutatóval a gyerekeket várják, a Színműhelyben pedig a New York-i komédiát viszik színre Szurdi Miklós rendezésében.

Szkéné színház

Műsoron marad a tavalyi évadból az Antigoné, az Őszi szonáta és Az öldöklés istene. A Bakaruhában a Déryné programon belül továbbra is a Színműhely repertoárjában marad, valamint a Névtelenül című darabot is ismét műsorra tűzik. Az öldöklés istene című előadással szerepelnek a szombaton kezdődő nyíregyházi Vidor fesztiválon, a Sirály pedig Budapesten, a Városmajori Színházi Szemlén "vendégeskedik" szeptember 10-én. Mint írták, a társulat izgatottan várja az első próbákat, és hogy újra "régi-új" játszóhelyén fogadja nézőit. Az új évadban vendégek és új társulati tagok is érkeznek. A vendégművészek között lesz Mucsi Zoltán, Kaszás Mihály, Csákvári Krisztián, Biró Panna és Hajdu Tamás Miklós. A társulathoz csatlakozik Cseke Lilla Csenge és Polgár Kristóf. A közleményben kitérnek arra is, hogy a jegyirodát a színházzal szembe költöztették. A nézők a tavalyi bérleteket a színház évadnyitójáig, augusztus 23-ig tudták megújítani, de szeptember 23-ig van még lehetőség bérletet választani a szabad helyekre.

A kép forrása: Jegy.hu
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Csáki László: Kék Pelikan
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés