bezár
 

film

2022. 09. 08.
Kuroszava-filmek a Cinema MOM-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jancsó Miklós után Kuroszava Akira klasszikusaiból hoz el hetet egyszeri megnézésre a Cinema MOM. Az Oscar-díjas rendező életműve szeptember 8-a és 14-e között kerül a középpontba a budai moziban, minden este 18 órás kezdéssel.

A műsorhét szeptember 8-án, csütörtökön a Ran – Káoszszal (1985) nyit, amelyért Kuroszava egyetlen, személyre szóló Oscar-jelölését kapta. A 162 perces film sokat merített William Shakespeare Lear királyából, japán környezetbe adaptálva azt.

Pénteken, szeptember 9-én a Derszu Uzala (1975) következik, melynek eredeti magyar premiere 1976-ban volt. A 136 perces szovjet produkció Vlagyimir Arszenyjev regényét dolgozza föl, amelyben az 1900-as évek elején próbálják feltérképezni Szibéria ismeretlen tájait.

Szeptember 10-én, szombaton jön az Álmok (1990), amely a rendező saját visszatérő álmaiból született. Kuroszava lélekfejlődési útjának ábrázolását Spielberg producerként segítette, de George Lucas és Francis Ford Coppola is közreműködtek, ám a japán kultúrán maradt a hangsúly.

Vasárnap, szeptember 11-én a Véres trón (1957) kerül sorra. A 110 perces alkotásban ismét Shakespeare egy tragédiája, a Macbeth nyert új olvasatot. 

Szeptember 12-én, hétfőn a Hét mesterlövész eredetijét, a Hét szamurájt (1954) tűzi műsorra a Cinema MOM. Kuroszava John Ford westernjeiből inspirálódott. A feudális Japánban játszódó többi filmhez képest merész és hagyománytörően formabontó volt, ahogy a szigetországba vitte az amerikai akcióstílust és humort.

Kedd, szeptember 13-a Az árnyéklovas (1980) napja lesz. A 3 órás történelmi eposz az 1570-es években játszódik, és egy alsóosztályból jövő bűnöző történetét meséli el, aki egy haldokló lord helyére ugrik be dublőrként, hogy összezavarja a klánt megtámadni kívánókat.

A maraton zárása a Dodeszukaden (1970) lesz szeptember 14-én, szerdán. A film egy tokiói gettóba enged betekintést, alkoholisták, gyerekek és fogyatékosok életébe. A hangutánzásból eredő címet egy fiatal szereplő hajtogatja egy képzeletbeli villamoson.

 

A program:

szeptember 8. 18:00 – Ran – feliratos japán dráma, 162 perc, 1985

szeptember 9. 18:00 – Derszu Uzala – feliratos japán-orosz dráma, 136 perc, 1974

szeptember 10. 18:00 – Álmok – feliratos japán dráma, 115 perc, 1990

szeptember 11. 18:00 – Véres trón – feliratos japán dráma, 110 perc, 1957

szeptember 12. 18:00 – A hét szamuráj – feliratos japán dráma, 160 perc, 1954

szeptember 13. 18:00 – Az árnyéklovas – feliratos japán dráma, 153 perc, 1980

szeptember 14. 18:00 – Dodeszukaden – feliratos japán dráma, 244 perc, 1970

 

Forrás: Pannonia Entertainment/Cinema MOM

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés