bezár
 

színház

2022. 10. 24.
Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját A székesfehérvári Szabad Színház Mesteremberek című előadása nyerte el a nyolcadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - jelentették a szervezők a mecseki kisvárosban rendezett fesztivál vasárnapi zárását követően.

Az október 20 és 23-a között tartott KASZT versenyprogramjában tizenegy előadást láthatott a közönség. A házigazda komlói társulat mellett érkeztek amatőr színjátszók Pécsről, Pápáról, Székesfehérvárról, Vasvárról, Körmendről, továbbá külhoni, magyarok lakta településekről, így Lendváról és Érmihályfalváról. 

Szkéné színház

A Németh Ákos, József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező és Pataki András Jászai-díjas rendező, fesztiváligazgató, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár alkotta zsűri döntése alapján a második helyezett díját a szintén fehérvári Örökség Csoport kapta Schwechtje Mihály Az örökség című művének bemutatásáért, a harmadik díjat pedig megosztva ítélték oda a körmendi Kastélyszínház Társulatnak A falu rossza című népszínmű és a Komlói Súgólyuk Színháznak a Primadonnák című komédia előadásáért.

A legjobb rendezés díját Nagy Judit vehette át a székesfehérvári Szabad Színház előadásának színpadra állításáért, s ugyancsak a társulat érdemelte ki a szcenikai Komoróczky Gábor-díjat. A legjobb női alakításért Cseh Katalin vehetett át elismerést, a legjobb férfi alakítás díját Balogh Mihály nyerte el, ők szintén a fehérvári produkciókban szerepeltek. A zsűri hat színészi különdíjat ítélt oda: Reményi Rékának (Pápa), Schneider Angélának (Komló), Németh Anita Leilának (Vasvár), Somos Ákosnak (Székesfehérvár), Vörös Attilának (Körmend) és Tóth Zsoltnak (Komló).

A fesztiválon arany minősítést ítéltek oda a komlói Súgólyuk Színház Primadonnák, a körmendi Kastélyszínház Társulat A falu rossza és a pápai S.K. Társulat Hátsó traktus című előadásának. Ezüst minősítést vehetett át a pécsi Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet a Kihívás című és a II. Lajos című interaktív előadásért, valamint lendvai a LeSzSz Társulat a Don Quijote kalandjai produkciójáért. Pataki András fesztiváligazgató kiemelte: a fesztivál kínálatába társadalomkritikus mai történet és népszínmű ugyanúgy bekerült, mint iskolai műhelymunkák, vagy éppen fiataloknak szóló színháznevelési produkciók.

Fotó:  A Komlói Amatőr Színházi Találkozó Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés