bezár
 

irodalom

2022. 11. 10.
Emlékérmét bocsátott ki Kertész Imre tiszteletére az MNB
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emlékérmét bocsátott ki Kertész Imre tiszteletére az MNB Kertész Imre tiszteletére – irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából – 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a számos díjjal kitüntetett író, műfordító születésének évfordulóján, kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultútrér és művésztei találkozóhely is kíván lenni. Ebbe a szellemi ívbe illeszkedik az MNB-vel közös kezdeményezés is, hiszen az emlékérmék a művészeti ágak találkozását jelentik - mondta el az emlékérmék keddi ünnepélyes kibocsátása előtt Szabó Tamás, az intézet programigazgatója. Mint hozzátette, ez az esemény Kertész Imre születésnapjáról, másrészt életművének és ezáltal a magyar irodalomnak arról a nemzetközi elismeréséről is megemlékezik, amelyet a Nobel-díj 20 évvel ezelőtti átadása jelentett és a mai napig jelent. Hiszen, bár sokan tévesen ezt gondolják, Kertész Imrét nem kizárólag a Sorstalanság című regényéért, hanem egész életművéért díjazta a svéd akadémia - hangsúlyozta.

prae.hu

"Kertész Imre képes volt felfedezni, hogy a totalitárius diktatúrák egy tőről fakadnak. A 20. század két nagy pusztító ideológiája ugyanis kollektív identitás alapján diszkriminált" - fogalmazott Szabó Tamás, hozzátéve, Kertész Imrének köszönhető az egyéni identitás felépítésének tudománya, a felelősség és a sors visszaszerzésének képessége. Az emlékérméket méltatva Szabó Tamás kiemelte: mind a stilizált forma, mind pedig az író portréja azt a fajta nemes és csendes nagyságot sugallja, amely Kertész Imre egész életművét meghatározza., hogy a Kertész Imre Intézet szakmai támogatásával elkészült 7500 forint névértékű ezüst-, és 2000 forint névértékű színesfém változatban bocsátotta ki a jegybank.

Mint Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, a különleges, ovális alakú emlékérmék a 2012-ben indult, magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat hetedik tagjaként jelentek meg. Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Előlapjuk központi motívuma a Kertész irodalmi munkásságát meghatározó szárnyaló szabadság allegóriájának absztrakt, vonalas ábrázolása. Hátlapjukon az író félalakos portréja látható emblematikus kalapjával és sáljával, melyet kiegészít a portrétól balra, két egymás alatti sorban Kertész Imre kézjegye, valamint a NOBEL-DÍJ 2002 felirat. A Holló István iparművész által tervezett emlékérme mindkét változatból 4000-4000 darab készült.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Blended Intensive Programme Pozsonyban
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés