bezár
 

irodalom

2022. 11. 12.
A János vitézt mutatja be a Coopera a Déryné Programban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A János vitéz című daljáték keresztmetszetét mutatja be a Déryné Program keretében a Coopera szombaton a Déryné Központban. Az előadás a 2021-ben született Országjáró Bánk bán című opera-keresztmetszet után a Déryné Programmal közös második koprodukció. 

A Szabó K. István rendezésében megvalósuló előadás azokat az egyetemes érzéseket vizsgálja, amelyekért érdemes élni, amelyek mindannyiunk életét átszövik, ahogyan átszőhették a szerzők, Petőfi Sándor és Kacsóh Pongrác mindennapjait is. A Coopera és a Déryné Program főként fiataloknak készülő előadása 50 percben meséli el a Kukorica Jancsiból lett János vitéz történetét dalban és prózában, így emlékezve meg Petőfi Sándor születésének 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulójáról.

prae.hu

Az előadás ismertetője szerint "a juhászbojtárból vitézzé váló fiú kalandja egyben a boldogság keresésének története, amelynek végén ott áll a kérdés: biztosan mindenkinek ugyanazt jelenti az »örök boldogság« országa?". A produkcióban, amely Szabó K. István rendező és Verebes Ernő dramaturg munkája során kapott új köntöst, fiatal művészek mutatkoznak be. A zongorakísérettel megvalósuló előadásban színpadra lép többek között Ortan Vivenne és Szenthelyi Krisztián. A prózai részek tolmácsolására a producerek a Kaposvári Egyetem színészhallgatóit, Német Klárát és Várhelyi Áront kérték fel.

Az előadás célja a magyar irodalom- és operarepertoár egy-egy kiemelt darabjának gondozása mellett az, hogy az előadóművészeti műfajokat közelebb hozza az általános iskolás és középiskolás korosztályhoz, továbbá a magyar kultúra egyetemes szépségének és színességének ünneplésére ösztönözze őket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Interjú Wojciech Tochmannal, a Mintha követ ennél szerzőjével

Más művészeti ágakról

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
Eric Clapton budapesti koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés