bezár
 

zene

2022. 11. 16.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara november 28-án 19.30-tól ad koncertet Ravel, Debussy és Saient-Saëns műveiből, Kovács János vezényletével – írja a zeneakademia.hu.

A szimfonikus zenekar mellett ezúttal a hárfaművésznő Vigh Andrea, illetve Kriszta Kinga és Vörös Szilvia operaénekesek lépnek színpadra.

Az est folyamán francia zeneszerzők érzékeny hangvételű műveivel találkozhatunk: Ravel Pavane egy infánsnő halálára és La Valse című szerzeményét hallhatja majd a közönség, ezen kívül felcsendül majd Saient-Saëns kompozíciója, a Koncertdarab hárfára és zenekarra (op. 154). A romantika óriása, Debussy ez alkalommal La Demoiselle élue (A kiválasztott hölgy) kantátájával képviseli magát. Ez utóbbi a mester fiatalkori, ritkán hallható művei közé tartozik, amely akár az est mottója is lehetne, figyelembe véve a három ragyogó művésznő játékát.

A koncerten fontos helyet töltenek be a táncok – mint az a darabok címéből is kitűnik –, illetve a hárfa mint szólóhangszer, amely Debussy és Saient-Saëns műveiben is főszerepet játszik.

Fotó: zeneakademia.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés a PRAE20 konferencián
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés