bezár
 

film

2009. 08. 17.
A G. I. Joe-k elvéreztek a harctéren
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A G. I. Joe-k elvéreztek a harctéren Bár az idei nyár eddigi leggyengébb budapesti mozis víkendjén vagyunk túl, érdekes egy pillantást vetni a hazai filmszínház-látogatási szokásokat tükröző box office adatokra.
Egy biztos, nem érdemes az augusztusi uborkaszezon kellős közepén bemutatni a szünidejüket nyaralással/fesztiválozással töltő ifjak érdeklődésére számot tartó filmes játékadaptációt. A G. I. Joe: A kobra árnyéka célközönségének ugyanis esze ágában sem volt be/visszaáramlani a fővárosi mozi termekbe, hogy szemtanúi legyenek a gyerekkori játékfiguráik karaktereiből fölépített kínosan bugyuta és gyenge akciómesének. Stephen Sommers fércműve premier hétvégjén is csupán a második helyen tudott nyitni (15 677 néző), ráadásul a második víkendre 58%-ot zuhant a nézettsége, így két hét alatt mindösszesen 29 746 váltottak rá jegyet. A súlyos bukás azonban nem fogja túlságosan elkeseríteni az InterComot, mivel az augusztus 13-tól 16-ig tartó hétvégén így is ezen forgalmazó filmjei foglalták el a budapesti top 10-es lista első három helyét.
Harry Potter és a félvér herceg
A budapesti mozis lista első helyén már egy hónapja a Harry Potter és a félvér herceg trónol, bár a negyedik hétvégén az elsőséghez csupán 9919 nézőre volt szükség. Az ifjú varázslónk sikere azonban kevésbé meglepő, mint az, hogy a Jégkorszak 3. - A dínók hajnala hosszú távon bizony le fogja nyomni Harryéket. A 3-D-s animációs film nézőszám-csökkenése sokkal alacsonyabb, s így annak ellenére, hogy három héttel előbb mutatták be, csak két ezerrel kevesebb néző (7672) nézte meg a legutóbbi hétvégén (eddig összesen 288 984 néző). A bevételi eredmények szempontjából pedig még jobban elhúztak a dínók, a Jégkorszak 3. 3-D-s kampánya rendkívül eredményes lett, s bizony sokan a drágább jegyár ellenére is inkább ebben a formában nézték meg a filmet (Jégkorszak 3.: 388 millió forint vs. Harry Potter: 260 millió forint.)

Azonban az, hogy az év végi összesítésnél melyik film is foglal el majd előkelőbb helyet, az InterCom számára szinte mindegy, a forgalmazó egy hihetetlenül erős nyári szezont tudhat a háta mögött (további filmjeik: Angyalok és démonok: 167 242 néző Budapesten, Másnaposok: 164 327 350 néző Budapesten), ezek után a G. I. Joe fiaskója nem sokára csupán egy alig felrémlő rossz emlék marad.

nyomtat

Szerzők

-- Sági Róbert --


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés