bezár
 

zene

2022. 12. 02.
Könnyűzenei alapképzés indul a Debreceni Egyetemen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Könnyűzenei alapképzés indul a Debreceni Egyetemen A Közép-Kelet-Európában egyedülálló szakon az intézmény könnyűzenei intézetének oktatói, valamint a hazai könnyűzenei élet ismert előadói oktatják majd a hallgatókat 2023 szeptemberétől. Az új alapképzés már a decemberben kezdődő felvételi eljárásban elérhető

Öt éve, 2017-ben vetődött fel a hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló könnyűzenei alapképzés indításának ötlete. 2018 januárjában megalakult az egyetemi könnyűzenei képzési központ, amely 2021-től könnyűzenei intézet néven működik. A központ létrejöttével egyidőben megkezdődött a különböző szakirányokat magában foglaló BA-képzés kidolgozása, a tantárgyleírások és az akkreditációs anyag elkészítése.

Bács Zoltán kancellár felidézte, hogy az egyetemi szintű könnyűzenei képzés alapjaként 2018 februárjában, hazánkban egyedülálló könnyűzenei kurzust indítottak a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Miután a DE karain több tehetséges, a zenét szerető és zenélni akaró fiatal tanul, ezáltal számukra a szabadon választható kurzus elindításával megnyílt az út a zenei alapképzés felé.

A kurzuson a zeneművészeti kar és a kőbányai stúdió tanáraitól sajátíthatták el a hallgatók a könnyűzenei alapokat egyéni hangszeres és zenekari órákon, a hallgatók dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhattak. A kurzus beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az elmúlt évek sikerei pedig egyértelművé tették, hogy szükség van a Debreceni Egyetemen a könnyűzenei alapképzési szak elindítására - magyarázta a kancellár.

„Jelenleg a könnyűzenei kurzusban kétféle képzésünk van, egy online felnőttképzés és egy szabadon választható kurzus. Az alapképzés elindításával Közép-Kelet-Európa egyetlen könnyűzenei felsőoktatási intézményévé válunk, amely államilag elismert diplomát ad a hallgatóknak" – közölte Kapusi Kálmán, a könnyűzenei intézet igazgatója, aki hozzátette: az a céljuk, hogy minél több professzionális zenész kerüljön ki az egyetemről.

A könnyűzenei intézetben jelenleg tizenhat oktató tanít. A kurzuson tanuló diákok minden szemeszter végén gálakoncertet adnak, erre első alkalommal 2018 decemberében volt lehetőségük, akkor rendezték meg először a Debreceni Egyetem könnyűzenei gálakoncertjét. Az elmúlt négy évben több mint kétszáz zeneszerető egyetemista végezte el a kurzust.

Bács Zoltán kancellár arról is tájékoztatott, hogy az alapképzés indításának folyamata több éve zajló kitartó munka után fontos mérföldkőhöz érkeztek: a szakindítási kérelem sikeresen átment az akkreditációs eljáráson, az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vette a Kortárs könnyűzene alapképzési szakot nyolc szakiránnyal, így az már a decemberi felvételi tájékoztatóban megjelenhet. 

A szakon a DE könnyűzenei intézet oktatói tanítanak majd, többek között Wolf Kati és Erdős Fruzsi énekesek, Ferencz Péter producer, Tóth Marcell billentyűs, Gudics Marcell és Gudics Martin dob és basszusgitár-oktatók, Gyémánt Bálint jazzgitáros, Kovács János trombita tanár, Linzenbold Gábor szaxofon tanár és Tóth Dániel harsona tanár, valamint Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője, aki a képzés alapját nyújtó zenekari gyakorlat tárgyat oktatja majd.

A hat féléves képzés az első könnyűzenei BA-képzés lesz Magyarországon, de Európában is nagy jelentőségű, ugyanis nagy múltra csak Angliában tekint vissza, ahol rendkívül népszerű. 

Az előzetes felmérések alapján hatalmas az igény az új képzés iránt. A szakon nyolc szakirány - könnyűzenei gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének, szaxofon, trombita és harsona - közül lehet választani, majd felvételizni. 

A képzés 2023 szeptemberében indul. Hozott pontszám nélkül várják a jelentkezőket, akiknek hangszeres gyakorlati alkalmassági vizsgán kell megfelelniük, és az azon elérhető 200 pontot duplázza az intézmény. A felvételizőknek ezen kívül felmérik a szolfézs-zenelmélet és zongoratudását is.

A kép forrása: edu.unideb.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés