bezár
 

irodalom

2022. 12. 28.
Elapadó NKA-támogatás: adománygyűjtő kampányt indított a Szépírók Társasága
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Kulturális Alap harmadára csökkentette a legnagyobb független magyar írószervezet éves támogatási összegét, ami ellehetetleníti a Szépírók Társasága működését. Fizessen elő a független kortárs magyar irodalom jövőjére – kéri a Társaság közleményében, melyet a prae.hu művészeti portálnak eljuttatott.

A Szépírók Társaságának 2023-as költségvetése jelentős bevételtől esett el: az eddig megszokott, évente 7,5-10 millió forintos NKA-támogatási összeg 3 millió forintra csökkent, amelynek kifizetését ráadásul előre nem látható időre zárolták. A kuratóriumi döntés természetesen nemcsak gazdasági, hanem politikai döntésként is értelmezhető, azonban a Szépírók Társasága mindent megtesz azért, hogy ellenszélben is képviselje tagjainak érdekeit.

A szervezet ezért többféle lehetőséget is igyekszik megragadni az átmeneti és legalább középtávú megoldásért: nemzetközi irodalmi-kulturális érdekvédelmi szervezetekkel vették fel a kapcsolatot, megkeresték magántámogatóikat, hogy ajánlásaik alapján stabil és állandóan bővülő szponzorációs bázist hozzanak létre, valamint tárgyalnak a jelenleg is futó hazai és nemzetközi projektjeik kibővítéséről és folytatásáról.

Mindezeken felül azonban a biztos működéshez szükség van adománygyűjtő kampányra is, amely közösségi finanszírozás keretében valósul meg. Amennyiben egyszeri 25 000 forintos vagy havonta 2500 forintos utalással magánszemélyként segíti a Szépírók Társaságának működését, akkor cserébe

· rendszeresen hírlevelet kap irodalmi a szervezet eseményeiről, könyvmegjelenésekről, publikációkról;

· részt vehet kizárólag a támogatóknak szóló különleges közönségtalálkozókon, felolvasóesteken, irodalmi eseményeken;

· limitált példányszámú, sorszámozott, dedikált kiadványokhoz juthat hozzá.

Vállalkozások, cégek számára 250 000 forinttól induló támogatói csomagot tudnak ajánlani.

Bankkártyás fizetéssel, egyszeri vagy rendszeres támogatással is lehet segíteni a Szépírók Társasága munkáját az Adjukossze.hu oldalán keresztül, tehát lehetőségeikhez mérten is támogathatják az ország legnagyobb, független irodalmi szervezetét, hogy újabb lépést tehessenek az önálló, stabil és folyamatosan fejlődő működés felé, és hogy a minőségi magyar irodalomnak ne csak múltja, hanem jelene és jövője is legyen!

A Szépírók Társaságának adománygyűjtő oldalát itt találják:

https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/2585

Fizessenek elő a független kortárs magyar irodalom jövőjére!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

A „Mészöly Miklós és a kortárs irodalom” című rendezvényről
Kun Árpád: a takarító férfi, Magvető kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész
gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata
The Black Rider az Örkény Színházban
Bartók Béla zenéjének tovább élése a jazzben 1.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés