bezár
 

színház

2022. 12. 29.
Budapesten rendezik meg az ukrán nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált
Yaskrava Arena Dnipra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapesten rendezik meg az ukrán nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált Az orosz-ukrán háború ellehetetleníti a Yaskrava Arena Dnipra - Fényes porond Dnipro nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál ukrajnai megrendezését, ezért Olga Oblasova, a fesztivál igazgatójának kérésére a Fővárosi Nagycirkuszban január 2-án és 3-án kerül sor a fiatal tehetségek egyik ugródeszkájaként szolgáló esemény megrendezésére - tájékoztatta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szerdán az MTI-t.

A fesztivált 2010-ben indította útjára az ukrajnai Bright Country civil szervezet. Az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban - olvasható a közleményben.

Szkéné színház

Mint írják, az évek során több mint 1000 artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból. A fesztivál zsűrijét minden évben Ljudmila Sevcsenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója vezette, a zsűritagok között rendezők, producerek és cirkuszművészek foglaltak helyet.

"Bajban ismerszik meg az ember. A jótékonyság, az egymásra figyelés, az egymás segítése a cirkuszművészet alapüzenetei közé tartoznak. Fontos, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is mérhető legyen, ezért most is segítő kezet nyújtunk. Összeült a stáb és bár nagyon eseménydús időszakot élünk, úgy döntöttünk, hogy nem fordítunk hátat a segítségre szorulóknak" - idézi a közlemény Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját.

A tájékoztatás szerint a Yaskrava Arena Dnipra fesztiválok győztesei rendszeresen tovább jutnak a rangos franciaországi, spanyolországi és olaszországi nemzetközi fesztiválokra. 2020 óta a fesztiválprogram része az Éjszaka a cirkuszban című cirkusz-színházi előadás, amely a fiatal művészek kísérleti előadásait foglalja magában. Az Éjszaka a cirkuszban 2023-as produkciója Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye alapján készült.

"A háború megállította a cirkuszfesztivált, de ez nem állította meg a gyerekeket, a tanárokat és az artistákat vágyaik teljesítésében. A Fővárosi Nagycirkusz legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a Yaskrava Arena Dnipra hagyománya" - idézi az összegzés Olga Oblasovát, a fesztivál igazgatóját, aki hozzátette: idén Harkiv, Kijev, Odessza, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia (BIAK) három produkciója, valamint svájci, olasz, mexikói artistanövendékek vesznek részt a versenyen.

A BIAK tanulói négy produkcióval lépnek fel a Fényes Porond fesztiválon: drótszámmal Usakova Anna és Hellenpárt Levente, deszkaszámmal Buti Olivér és Jagudits András, lábzsonglőr produkcióval Dienes Kinga, lengődróttal pedig Koncz Fanni. A Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című darabjában szereplő fiatal artistaművészek - Ádám Rudolf, Medel Family, Ádám Henrik - is részt vesznek a megmérettetésen - áll az összegzésben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Üvegcipő a Vígszínházban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés