bezár
 

zene

2023. 01. 19.
Jazz Showcase a Müpában, tizenhatodik alkalommal
Január 27. és 29. között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Január 27. és 29. között immár tizenhatodik alkalommal jelentkezik a régió egyik jelentős zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase a Müpában. A korábbi évektől eltérően ezúttal a fiatal dzsesszcsapatok is a Fesztivál Színházban mutatkoznak be, ahol az esti nagykoncertek alkalmával színpadra lép Barabás Lőrinc és Niklas Paschburg, a Kriz és Jesús Molina, valamint a Jazzbois és a Kaláka.    

A 2008-ban útjáraindított, azóta minden évben sikerrel zajlott Jazz Showcase célja, hogy támogassa a szárnyait bontogató dzsesszutánpótlást, minél több emberrel ismertesse és szerettesse meg a műfajt, illetve találkozási lehetőséget biztosítson a régi és újdonsült dzsesszrajongók számára. A házigazda idén is a műfaj jó ismerője, a korábban rádiós műsorvezetőként ismert, napjainkban zenés ismeretterjesztő TikTok-videókat alkotó Jazzkovács László lesz.

Mindhárom nap délutánján 16 óra 30 perctől, majd 18 órától egy-egy pályakezdő, de már kiérlelt produkcióval érkező zenekar mutatkozik be egy ingyenes koncerten. Pénteken az 1930-as, '40-es, '50-es évek szving- és bebopslágereit saját hangszerelésben játszó Nagy Noémi Quartet és az Egri János Jr. Trio Johnology nevű zenekara, szombaton a modális dzsesszben utazó Symbiosis 5 és a dzsessz, a soul, a neosoul, az R&B, a pop, a hiphop, a trap és más progresszív műfajok elemeit vegyítő Ineffable, míg vasárnap a melankolikus dzsesszpopot ütős groove-okkal felpörgető Sárközi Dina Quintet, valamint a dzsesszt könnyűzenével és klasszikus elemekkel ötvöző Varga Balázs/Expression mutatkozik be.

A koncerteket a közönség a Müpa Facebook- és Youtube-csatornáján is követheti. A nézők szavazólapokon vagy a mupa.hu weboldalon szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt zenekarra. A produkciókat a nemzetközi zsűri is figyelemmel kíséri, az eseménysorozatot követően pedig kiválasztja a szakmai díjazottat, míg a jelen lévő fesztiválszervezők és klubvezetők különdíjakat oszthatnak ki.

A Jazz Showcase esti, ugyancsak online is követhető koncertjein ismert muzsikusok erre az alkalomra összeálló formációi várják a közönséget. Pénteken az utóbbi években live actjeiről ismert trombitás, Barabás Lőrinc a német multiinstrumentalista Niklas Paschburggal zenél, szombaton Csapó Krisztián szólóprojektje, a Kriz a kolumbiai zongoristát, Jesús Molinát látja vendégül, vasárnap pedig a fúziós dzsessz-hiphop trió, a Jazzbois játszik a Kaláka együttessel.

További információk és a Jazz Showcase részletes programja: https://mupa.hu/programok/jazz-showcase-2023

A képek forrása: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés