bezár
 

színház

2023. 01. 29.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatkozik be a budapesti Vendégváró Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három előadással mutatkozik be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház február 17. és február 19. között a 11. Vendégváró Fesztiválon Budapesten, a Bethlen Téri Színházban.

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház - tájékoztatta a színház az MTI-t. A vajdasági társulat tabudöntögető és progresszív előadásokkal, köztük egy premierrel lép színpadra.

Szkéné színház

A Bethlen Téri Színház kiemelt célja, hogy a határon túli társulatok megmutathassák a fővárosban értékeiket, művészetüket - idézi a tájékoztató Váczi Lászlót, a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatóját, aki szerint a fesztivál által még szélesebb képet kaphat a közönség a magyar kultúráról. Február 17-én Amikor Isten hasba rúg című produkciót láthatja a közönség, Lovas Ildikó azonos című regényét Urbán András vitte színre, de az ő rendezésében szerepel a programban Az Úr nevében című darab is. A harmadik napon Gunilla Boëthius svéd író A föld fia című drámája lesz látható Hegymegi Máté rendezésében, a drámát Szappanos Gábor fordította. A Vendégváró Fesztivál programja a színház honlapján érhető el.
 

Képek forrása: Bethlen Téri Színház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés