bezár
 

film

2023. 03. 03.
Tartanak a tavaszi Re:Verzió vetítések
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Február 15. és április 6. között a Blinken OSA Archívumban tíz filmet láthatnak az érdeklődők a 2022-es Verzió Filmfesztivál programjából.

Újra megtekinthető a 19. Verzión közönségdíjjal kitüntetett Egy újságíró meggyilkolása című film a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciák elleni merényletről. Illetve még látható lesz két, a fesztiválon népszerű magyar dokumentumfilmis, a KIM és A döntés. Mindkét magyar film után az alkotókkal is találkozni lehet majd. Ezen kívül levetítik a Sundance-en és Cannes-ban díjazott, 2023-ban pedig a legjobb dokumentumfilm Oscar-díjára jelölt Minden, ami lélegzik című filmet a madármentő indiai testvérekről.

Minden filmet beszélgetés is kísér. A vetítések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A részletes budapesti program itt található. A helyszín: Blinken OSA  Archívum, V. kerület, Arany János utca 32. 

A budapesti program mellett Pécsett az Apolló moziban, Kecskeméten az Otthon moziban, Szegeden a Grand Caféban és a Megállóban, valamint Debrecenben a Malterben is lesznek Re:Verzió vetítések. 

Forrás: Verzió Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés