bezár
 

art&design

2023. 03. 19.
Generációink szalámis emlékei
Szalámis ízemlékek, mint grafikai alkotások
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Biztos téged is öntöttek már el emlékek, mikor megérezted a húsleves illatát, megkóstoltad a nagymama receptje alapján készült süteményt, vagy éppen beleharaptál egy téli szalámis szendvicsbe, ezeket hívjuk ízemlékeknek. A PICK 150 éves történetével a háta mögött meglátta a lehetőséget ezekben a különleges pillanatokban és a szalámis ízemlékeket most művészekkel együttműködve örökítik meg.

A PICK sokak számára lehet olyan márka, melynek már csak a hallatán is jönnek elő az emlékek egy régi családi nyaralásról vagy egy kirándulás közbeni piknikről. Éppen ezért a pick keresett egy módot arra, hogy ezeket az emlékeket maradandó formába öntsék és művészetté formálják. 

A hazai márka először két fiatal grafikussal, Ghyczy Diával és Csordás Leventével, dolgozott együtt, arra kérve őket, hogy örökítsék meg a saját téliszalámis emlékeiket. A két-két grafika ezután vászontáskákra kerültek, melyeket az aktivitásban részt vevő PICK szalámik mellett vihetnek haza ajándékba a vásárlók.

Egy március 9-ei kerekasztal-beszélgetés során a márka bejelentett egy másik ízemlékekkel foglalkozó projektet is. A PICK és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésében az egyetem jelenlegi és már végzett tervező grafikus hallgatóit kérték fel arra, hogy mutassák meg, nekik mit jelent a téliszalámi. A MOME-s szalámis emlékekből létrejött alkotásokat a tervek szerint májusban mutatják majd be.

A pályázat szakértője és kurátora Góg Angéla, a MOME tárgyalkotó szak MA képzés vezetője, food designer doktori munkájában összesíti az ízemlékekkel kapcsolatos tíz éves kutatását. Góg fontosnak tartja ezt a területet, mert az ételek, az étkezések nagy hatással vannak ránk. Az étel elkészítése, mások etetése erősítheti az összetartozás érzését, egy íz felidézheti az otthon hangulatát, vagy éppen segíthet megőrizni egy számunkra fontos emléket.

Kép forrása: PICK

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés