zene
2023. 04. 28.
COPY CON és Larann zenés szerzői estje májusban

Copy Con a COVID kezdetén a Karantén-projekten és egyéb dalokon dolgozott zenésztársaival, és együtt vártak arra, mikor lehet ismét újra a közönséggel együtt venni a levegőt. A mostanra elkészült dalok Copy Con kedvesének, a fotós Larannak (Kovács Annamária) verseiből születnek újjá, a reggae műfaj mellett sok más zenei műfajból hallhatnak dalokat az estére érkezők.
A koncert mellett több más produkció is színpadra kerül. Zámbori Soma színművész, az Ascher Oszkár Színház Társulatának tagjai, valamint kortárs táncosok, zenei előadóművészek és médiaszakemberek előadását is láthatja a közönség. Az estet Szipál Péter fotográfus nyitja meg.
További információ ezen a linken érhető el.
Fotó: Szipál Péter
További írások a rovatból
Interjú Fekete-Kovács Kornéllal kezdetekről, jazzről, külföldi lehetőségekről, a Modern Art Orchestra vezetéséről
Interjú Kováts Gergővel a Kovász nevű zenekar megalapítása kapcsán
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Zarándy Ákos válaszol
Más művészeti ágakról
Interjú Horváth Lóczi Judit és Fajgerné Dudás Andrea képzőművészekkel közös együttműködésről, anyaságról, pályakezdetekről, példaképekről