bezár
 

irodalom

2023. 05. 10.
Ocsovai Ferenc Érden és Gyálon
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
Ocsovai Ferenc Érden és Gyálon Élni és írni címmel Ocsovai Ferenc költő két irodalmi estjére kerül sor májusban. Az eseményeken a szerző Huszonkét év zarándoklat (2019) és Szalamandravér (2021) című legutóbbi két kötetéből fog elhangzani egy válogatás.  Május 19-én 16-tól 18 óráig az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban, május 25-én 17-től 19 óráig pedig a gyáli Arany János Közösségi Ház könyvtárában lehet találkozni majd a szerzővel - értesült a Prae.

A két rendezvény programja csak részben fedi egymást: Gyálon Dylan D. Tides író, költő és Fekete Mária lesznek a szerző segítségére a felolvasásban és moderálásban, Érden pedig Pastyik Petra és az IRKA kulturális folyóirat és irodalmi klub tagjai. Utóbbi programon zenei blokk is helyet kap majd, illetve néhány rövidebb terjedelmű, online írás is el fog hangzani - emiatt mindkét felolvasóest más-más versekkel, tematikával és koncepcióval várja az érdeklődőket.

A költő összesen négy verseskötetet adott ki mostanáig, emellett számos prózai alkotást és művészeti, valamint kulturális témájú cikket publikált már különböző internetes portálokon, az irodalom mellett pedig a zenével is aktívan foglalkozik.

Mitológia témájú ismeretterjesztő könyve várhatóan idén ősszel fog nyomtatásban megjelenni. Utolsó, spanyolországi útjáról a közelmúltban tért haza, azóta több hasonló felolvasásra is sor került már a fővárosban és néhány vidéki helyszínen. A tervek szerint a felolvasás után könyvvásárlásra és dedikálásra is lehetőség lesz majd a helyszínen.

Az érdi eseményről bővebben itt, a gyáli eseményről pedig itt lehet tájékozódni, további információk Ocsovai Ferenc szerzői oldalán olvashatók

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés