bezár
 

irodalom

2023. 05. 17.
Hatás és flowélmény
Elindul az Atmosphere rendezvénysorozat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az f21.hu-t is üzemeltető Nyolc Ág Stúdió az Auróra közreműködésével egy Atmosphere névre hallgató programsorozatot hív életre, melynek keretében minden hónapban kisérleti felolvasásokat szervez, ahol költők, prózaírók és egy zenész alkotói együttállása biztosítja az átszellemülés lehetőségét. Az első Atmosphere esten Biró Zsombor Aurél, Borda Réka, Nagy Dániel, Seres Lili Hanna, Tóth Réka Ágnes és Vajna Ádám olvasnak fel ZSÜJA zenei kíséretével. A belépőjegyekből a nehéz helyzetbe került Élet és Irodalmat támogatják!

Az Atmosphere eseménysorozattal a szervezők nem titkolt célja, hogy felülírják azokat a hagyományos művészi megnyilatkozáshoz kapcsolt asszociációkat, amiktől a hazai művészeti közeg néhány ígéretes próbálkozás ellenére máig nem tudott megszabadulni. Ez most nem beszélgetés lesz, nem vita és nem kerekasztal szépirodalmi szövegek kíséretében. A cél egy olyan zenés és vizuális élményekkel kísért felolvasás, amely az érzékekre hatva teremt meg egy nem mindennapi flow-élményt. Átszellemülés, atmoszférateremtés, a művészeti rétegek által nyújtott kikapcsolás.

Vincze Bence, a rendezvénysorozat főszervezője az Atmosphere előkészületeiről, elindításáról: „2021-ben egy hónapot Mariborban töltöttem, ahol számomra igazán intenzív sokkélmény volt, hogy a kulturális rendezvények szervezése során mekkora hangsúlyt fektetnek a különböző művészeti ágak harmonizálásába, közelítésébe. Összehasonlíthatatlan a hagyománya a magyar kultúraszervezéssel, sokkal inkább nyit egy szélesebb közönség felé, nagyobb energiákat tesz az új művészet-fogyasztók megragadásába anélkül, hogy ehhez populáris eszközöket kellene alkalmaznia. Egyszerűen azzal a filozófiával dolgoznak, hogy egy adott művésznek és kultúrafogyasztónak nem csak a saját körébe érdemes járni, hiszen az alkotói és befogadói létnek is egyaránt fontos eleme a széles ismeretség, a más szférákkal, más beállítottságú emberekkel való találkozás. Ez persze egy szerencsés helyzet eredménye, amiben a gazdag bányaváros háttértőkéje és a Berlinből a 20. század végén beszivárgó underground művészet találkozik. Minden hétre jut egy-egy olyan esemény, ahol a flow-t az teremti meg, ahogy az electrot, az irodalmat és a képzőművészetet olvasztják egybe. Fantasztikusak élményt nyújtanak az ilyen estek! Mindemellett nagy lépés, hogy sokkal gyakrabban igyekeznek teret keresni a kevésbé színpadi művészeti produktumoknak, mint az irodalom vagy a képzőművészet. Itthon például gyakran panaszkodik az irodalmi szféra arra, hogy nincs széles befogadóréteg, ugyanazok fogyasztják az irodalmat, mint akik csinálják. Azt gondolom, ezt szakmai kerekasztalok és beszélgetések keretében nem is lehet szélesíteni, ahova a kortárs irodalomban kevésbé jártas olvasó nem is mer elmenni. Ki kell nyitni a kapukat, és, ha szükséges, egymást támogatva kell a különböző művészeti ágakat erősíteni. Tehát az Atmosphere nem egy légből kapott ötlet, ebből merítettünk és ezt szeretnénk megteremteni vele, hatást és flow-élményt.”

Annak érdekében, hogy ennek elérését megkönnyítsék, a teret heverőkkel, párnákkal rendezik be, illetve a fénytechnika, animáció is kiemelt szerepet kap. A tökéletes kényelem megteremtéséhez bárki hozhatja magával a kedvenc párnáját, pokrócát vagy bármilyen heverőt.

Mivel a Nyolc Ág Stúdió egyik legfontosabb küldetése a mentorálás, ezért minden Atmosphere eseményen a meghívott felolvasók után biztosítanak felolvasási lehetőséget fiatal költőknek, íróknak is egy open mic keretében. Az open mic-ra az f21.szerkesztoseg@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni a felolvasni kívánt szöveg beküldésével, amely elbírálásra kerül. Minden alkalomra a szövegek hosszúságától függően 2-3 open mic helyet tudnak biztosítani a szervezők.

Időpont: Május 17. 19:30

Helyszín: Auróra pince

Jegyek: 1500 Ft,- (a jegyek a helyszínen válthatók meg, ugyanitt megvásárolhatók lesznek a felolvasók korábban megjelent kötetei is).

A rendezvény teljes bevételét a szervezők a nehéz helyzetbe került Élet és irodalom támogatására fordítják!

Fellépők:

Biró Zsombor Aurél 1998-ban született Budapesten. A Színház- és FilmművészetiEgyetemen és a Bécsi Filmakadémián tanult, próza-, film- és drámaírással foglalkozik. 2021- ben Móricz Zsigmond ösztöndíjas, 2022-ben a ferencvárosi önkormányzat József Attila ösztöndíjasa volt. Mit csináljak, hogy jobban érezd magad című színdarabja elnyerte a 2023-as MostFESZT Legjobb Stúdiószínházi Előadás díját. Jelenleg első regényén, valamint első nagyjátékfilmjén dolgozik.

Bíró Zsombor Aurél

Borda Réka (Szeged, 1992) költő, író, szerkesztő, a MOME PhD szakos hallgatója. Első kötete (Hoax) 2017-ben, első regénye (Égig érő csalán) 2022-ben jelent meg a Scolar kiadó gondozásában. Utóbbi Margó-díj, Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj és Írók Boltja Könyvösztöndíj shortlistes lett. A Könyves Magazin támogatásában futó Panodyssey platform magyarországi nagykövete, valamint a Kóspallagi Írótanya fiatal tehetségeket felkaroló tábor egyik szervezője.

Borda Réka

Nagy Dániel 1994-ben született Gyulán. Jelenleg egy kreatív ügynökségnél dolgozik.

Nagy Dániel

Seres Lili Hanna ’93-ban született, író, költő, szerkesztő. Több kulturális portálnál (Litera, prae.hu, ELTE Online) dolgozott, legutóbb Jeva Szkaliecka Nem tudod, mi a háború című könyvét szerkesztette. Tartott-tart líraműhelyeket, interaktív irodalomórát, könyvklubot, szakmai beszélgetést. A Fiatal Írók Szövetsége tagja, az ELTE BTK doktoranduszaként a kortárs magyar szegénységábrázolással foglalkozik. Első verseskötete 2019-ben jelent meg Várunk címmel a FISZ gondozásában, verseiből táncmonodrámát is készítettek Párna és fal címmel. Jelenleg második kötetén dolgozik. A Közélet Iskolája munkatársa.

Seres Lili Hanna

Tóth Réka Ágnes költő, dramaturg. 1987-ben született Győrben, jelenleg Budapesten él és a szombathelyi Weöres Sándor Színház dramaturgja. 2021-ben szerzett doktori fokozatot a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, disszertációját a politikai bábszínházról írta. Lana Del Rey, Tarfia Faizullah, Ocean Vuong és Hera Lindsay Bird verseinek fordítója. Odüsszeusz bolyongásai című bábdarabját a Stúdió K Színház öt éve mutatta be és azóta műsoron van. Első kötete Ultraibolya néven 2022-ben jelent meg a Prae Kiadónál.

Tóth Réka Ágnes

Vajna Ádám (1994) költő, műfordító, az Észak, a Hévíz és a Versumonline folyóiratok szerkesztője. Első kötete 2018-ban jelent meg Oda címmel, második kötete az egyébként is,mit akarhatott itt az őrgróf? 2022-ben. Jelenleg egy 19. századi új-zélandi ornitológusról szóló verses regényen dolgozik a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj keretében, illetve a doktoriját írja az ELTE-n a kortárs norvég és magyar költészet politikai olvasatairól.

Vajna Ádám

Liszkai Zsanett, előadói nevén ZSÜJA 2019 tavasza óta aktív résztvevője Budapest elektronikus zenei életének, egyetemi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elektronikus zeneszerzés szakán végezte. Főbb zenei inspirációi az álmai, a színek, animék, zeneileg a progresszív metál és a környezet hangjai. Zenéjét dark ambient noise-ként szokták leírni, de műfaji megkötéseket nem szabott magának.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés