bezár
 

zene

2009. 09. 11.
Lopott Stradivari-hegedű került meg Németországban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint tíz hónappal az ellopása után került elő egy Stradivari-hegedű, amely tavaly a németországi Hannover közelében lévő Benningsen uradalomról tűnt el.

prae.hu

A becses hangszeren kívül további értékes tárgyakat is lefoglalt a rendőrség. Két gyanúsítottat elfogtak, további két elkövető azonban még szökésben van. A csoport számláján több súlyos lopás szerepel - számolt be a hannoveri rendőrség.

Az 1721-ből származó felbecsülhetetlen és pótolhatatlan hegedű - amelynek biztosítási értéke másfél millió euró (407,4 millió forint) - 2008 októberében tűnt el egy olajfestménnyel, régi rendjelekkel és ékszerekkel együtt.

A nyomozók lehetséges vásárlónak álcázva magukat nyolc héttel ezelőtt vették fel a kapcsolatot a tolvajokkal, félmillió eurót (136 millió forint) ígérve a zsákmányért. A hatóság akkor csapott le a két férfira, amikor azok épp teherautóba pakolták az árut.

"Hihetetlenül boldog vagyok, hogy fellelték a Stradivarit. Soha nem adtam fel a reményt" - mondta a hír hallatán a tulajdonos Roderick von Bennings felesége. Von Bennings ugyan elismert csellista és karmester, a ritka hegedűn többnyire mégis inkább felesége, Jeanne Christée játszott. A házaspár minden évben nyári fesztiválon látja vendégül a komolyzene nemzetközi hírességeit abban a kastélyban, amely már közel hétszáz éve van a család birtokában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Balogh Ádám lemezéről
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
A konyha és A brutalista című filmekről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés