bezár
 

színház

2023. 05. 17.
VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál Június közepén rendezik meg - a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként - a VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált, amely négy napon át operettelőadások mellett gyermekprogramokkal és művészekkel szervezett beszélgetésekkel várja a közönséget.

A fesztivál szerdai, veszprémi programismertető sajtótájékoztatóján Keller János művészeti vezető elmondta, hogy június 15-én nyitóceremóniával indul a fesztivál a veszprémi várból. Az esti fesztiválnyitó gálán Horváth Elemér Emi és zenekara működik közre.

Június 16-án a Színházkertben népmesemondó jurtát állítanak fel, délután Kelekótya haramiák címmel a Ziránó Színház bábjátéka látható majd. Az örökifjú díva címmel Galambos Erzsi színművésszel rendeznek beszélgetést, este pedig a Csárdáskirálynő című nagyoperettet mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban. Ezt követően tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.

Június 17-én a város két ligete is új nevet kap: Eisemann Mihályét és Zerkovitz Béláét az egykori nagy zeneszerzők tiszteletére. A helyszíneken Horváth Elemér Emi és Horváth Péter ad műsort.

Ugyanezen a napon a Lehár című előadáson Lehár Ferenc zeneszerző életét ismerhetik meg az érdeklődők Derzsi György színművész tolmácsolásában. A Te rongyos élet című operettet a Kolozsvári Operettissimo együttes viszi színre, este pedig a Csókos asszonyt láthatja a közönség, majd a nap zárásaként a Derzsi zenekar ad koncertet.

A fesztivál zárónapján, június 18-án zenés előadás részesei lehetnek a városban kisvonattal utazó nézők, de hallhatnak beszélgetést Esztergályos Cecília és Drahota Andrea színművészekkel is. Koncertet ad a készenléti rendőrség zenekara, lesz nemzetközi operettgála a Sturcz Szmollbend zenekar közreműködésével, és végül operettkarnevállal zárul a fesztivál.

Fotó: www.petofiszinhaz.hu/operettfesztival

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés